Az Újvidéki Rádió A siker arca című műsorának hetedik adásában az Európa-szerte mind nagyobb népszerűségnek örvendő színésznő-énekesnő, Gryllus Dorka mesélt arról, mit jelent számára a siker, illetve arról is, milyen utat járt be az elmúlt évek, évtizedek során.
Gryllus Dorka kifejtette, a siker számára kettős jelentéssel bír, hiszen általában különválasztja a külső és a belső sikert, mivel a kettő sok esetben nem fedi egymást. Úgy fogalmazott, vannak dolgok, amelyek nagyon népszerűek, ezért alkalmasak arra, hogy meghozzák az ember számára a külső sikert, azaz a kívülről érkező elismerést, ugyanakkor vannak olyanok is, amelyeknek az átélése örömmel tölti el az embert, amelyektől egyszerűen boldognak érzi magát. Hozzátette, számára ma már az utóbbi az, ami igazán fontos.
– A külső siker elsősorban az önigazolás miatt lehet fontos, hiszen addig, amíg az ember tele van kétségekkel, és folyamatosan kívülről várja a megerősítéseket, szüksége van a külső sikerekre, hiszen ezek megélése révén válik lehetővé számára az, hogy egyszer csak el tudja kezdeni keresni azokat a dolgokat, amelyek igazán fontosak neki – magyarázta Gryllus Dorka. – Nekem fontos volt, hogy elmenjek Németországba, ugyanis mindig is filmszínésznő szerettem volna lenni, amire Magyarországon kevés esély mutatkozott. Németországban olyan szerepeket kaptam és olyan fontos európai filmkészítők tartottak jó színésznőnek, hogy egy idő után megveregethettem a vállam, és azt mondhattam magamnak, hogy jó, akkor innentől kezdve azt csinálok, amit szeretnék. Ez adott egyfajta feloldozást és egyfajta felszabadultságot is számomra, aminek köszönhetően ma már nincs meg bennem az a folyamatos bizonyítási kényszer, ami korábban megvolt – tette hozzá a színésznő, aki mesélt gyermekkoráról, pályafutásának kezdeteiről és legfontosabb állomásairól, valamint a budapesti és a berlini lét kettősségéről is.
– Budapesten gyerekkorom óta ismernek, mindenki tudja, ki az apukám, ki az anyukám, láttak húszéves koromban Az érzékek iskolájában, látták, hogy férjhez mentem, látták, hogy elváltam, tehát egy kicsit olyan vagyok, mint a szomszéd lány, akit egy kicsit mindenki ismer, aki egy kicsit mindenkié. Berlinben viszont nem vagyok szervesen odatartozó, hiszen harmincéves voltam, amikor kimentem, éppen ezért az is egészen biztos, hogy ott már nem leszek nemzeti hős vagy ilyesmi, de ez nem baj, sőt, nagyon jó, mert egészen másfajta szabadságérzést jelent számomra az, hogy ott senkinek nincs semmilyen prekoncepciója velem szemben, hanem mindenütt tiszta lappal indulok. Csak az van, amit abban a pillanatban nyújtok, és kizárólag az alapján megyünk, vagy nem megyünk tovább. Úgy gondolom, hogy ez mind emberileg, mind szakmailag nagyon jót tesz nekem – magyarázta Gryllus Dorka, aki annak ellenére, hogy az elmúlt tizenegynéhány év folyamán mindvégig kiválóan érezte magát Berlinben, kisfia születésekor mégis úgy döntött, hogy hazaköltözik Budapestre, ahol saját bevallása szerint eleinte nem nagyon találta a helyét, ám ma már kezdi újra felfedezni a gyökereit, valamint azokat a dolgokat is, amelyek egykor fontosak voltak számára.
A színésznő folyamatosan ingázik a két város, a két ország között, a közeljövőben Ausztriában fog forgatni egy népszerű televíziós sorozatban, amelyet óriási izgalommal vár. Emellett őszre kerül a magyarországi mozikba Mátyássy Áron Víkend című filmje, amelyben párjával, Simon Kornéllal egy ügyvédházaspárt alakítanak, valamint januárban fejezték be Szász Attila Félvilág című filmjének forgatását, amely Mágnás Elza budapesti prostituált meggyilkolásának történetét dolgozza fel, és vélhetően rövidesen ez is a közönség elé kerül majd. A közeljövőben egyéb filmes és színházi munkák is várnak rá, a legtöbb időt azonban saját bevallása szerint igyekszik kisfiára, a hároméves Somára fordítani.
A siker arca című rádióműsor, amelyet a Vajdasági RTV megbízásából a TM-People International Kft. gyárt, minden csütörtökön délután fél négytől hallható az Újvidéki Rádió hullámhosszain, a 90,5, a 92,5 és a 100,3 MHz-en, az ismétlését pedig éjféltől kísérhetik figyelemmel az érdeklődők.
H. G.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




