Kultúra
Óbecse: Megtartották a 21. Kőketánc énekes népi játék- és néptáncvetélkedőt
Betűméret:             

Az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör adott otthont idén a Kőketánc énekes népi játék- és néptáncvetélkedőnek, amelyet ezek a hétvégén tartottak, május 26-án és 27-én. A versenyzőket - összesen 62 csoportot -, akik Vajdaság 30 településéről érkeztek, Szabó Gabriella, a verseny megálmodója köszöntötte a szervezők, vagyis a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete (VMPE) népzenei szakosztálya nevében.

“A VMPE nagyon jó partnerre talált az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör vezetőségében, akik hosszú évek óta partnerek a szervezésben, illetve a rendezvény helyszínét is biztosítják. De köszönjük a segítséget a támogatóinknak is”, mondta Szabó Gabriella, aki bemutatta a zsűri tagjait is: Lukács Lászlót és Lukácsné Haránt Esztert, a Kecskemét Táncegyüttes művészeti vezetőit, valamint Czékmánné Fejes Katalin nyugalmazott népdaltanárt.

A zsűri a következő döntést hozta:

ÉNEKES NÉPI GYERMEKJÁTÉKOK

EZÜST:

- Pöttöm néptánccsoport, Aranykapu ME, Ada

- Kenderkóc gyermekcsoport, Petőfi Sándor MK, Óbecse

- Pitypang gyermekcsoport, József Attila ME és Dózsa György ÁI, Gunaras

BRONZ:

- Parapács táncegyüttes, Jókai Mór MME, Törökbecse

- Tücskök-bogarak csoport, Szirmai Károly MME, Temerin

- Szederice, Samu Mihály ÁI, Óbecse

- Ispiláng néptánccsoport, Zenta, Thurzó Lajos KK

- Fürtike gyermekcsoport, dr. Kiss Imre MK, Péterréve

- Pitypalatty gyermekcsoport, Tisza Mente KNE, Péterréve

- Talentum TME és a Palics MME közös óvodás csoportja, Szabadka

ALSÓS NÉPTÁNCCSOPORTOK

ARANY:

- Petrence táncegyüttes, Petőfi Sándor MK, Óbecse

- Cselefendi táncegyüttes, Petőfi Sándor ME, Kishegyes

- Füzike gyermek-táncegyüttes, Vadvirág HK, Ada

EZÜST:

- Recefice csoport, Tisza Néptáncegyesület, Magyarkanizsa

- Kisbekecs táncegyüttes, Petőfi Sándor MK, Óbecse

- Nagycifra táncegyüttes, Népkör MMK, Szabadka

- Kiscifra táncegyüttes, Népkör MMK Szabadka

- Recefice néptánccsoport, Szirmai Károly MME, Temerin

- Csiripiszli táncegyüttes, Kodály Zoltán MMK, Topolya

BRONZ:

- Kisvackor tánccsoport, Gaál Ferenc MME, Kelebia

- Ispiláng néptánccsoport, Zenta, Thurzó Lajos KK

- Apróka táncegyüttes, Jókai Mór MME, Törökbecse

- Kitrákotty néptánc-csoport, Petőfi Sándor MME Bácsgyulafalva

- Tűzrevalók táncegyüttes, Vajdasági MNKK, Újvidék

- Csiribiri, Ady Endre ME, Tornyos

- Petőfi Sándor ME, Torda

- Napraforgó gyermek néptánccsoport, Népkör MMK, Kúla

- Libabál néptánccsoport, Ludas Matyi ME, Ludas

- Bóbita csoport, Csobolyó ME, Mohol

FELSŐS NÉPTÁNCOSOK

KIEMELT ARANY:

- Csiperke táncegyüttes, PSMK, Óbecse

ARANY

- Turbolya csoport, Tisza Néptáncegyesület, Magyarkanizsa

- Szélszirom táncegyüttes, Kodály Zoltán MMK, Topolya

EZÜST:

- Ciróka tánccsoport, Móra Ferenc MME, Csóka

- Ibolya, gyermek néptánc csoport Népkör MMK, Kúla

- Gyöngyszem néptánccsoport Tisza Mente KNE, Péterréve

- Vackor táncegyüttes, Petőfi Sándor ME, Kishegyes

- Csillagvirág táncegyüttes, Vadvirág HK, Ada

BRONZ:

- Hajdina táncegyüttes, Jókai Mór MME, Törökbecse

- Vackor néptánccsoport, Petőfi Sándor MME, Bácsgyulafalva

VEGYES KORCSOPORT

ARANY:

- Ispiláng néptánccsoport, Thurzó Lajos MK, Zenta

EZÜST:

- Csicsergők gyermekcsoport, Tisza Mente KNE, Péterréve

- Kalamajka néptánccsoport, Ady Endre MK, Bácskossuthfalva

- Pintyőke táncegyüttes, dr. Kiss Imre MK, Péterréve

- Csipetkék, Hunyadi János ÁI, Csantavér

BRONZ:

- Kópé táncegyüttes, Petőfi Sándor MK, Óbecse

- Tulipán néptánccsoport, Ady Endre ME, Magyarcsernye

- Virgonc néptáncegyüttes, Bartók Béla MME, Horgos

- Suttyó táncegyüttes, Pitypang Néptáncegyesület, Szenttamás.

Koncz Erzsébet

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Újabb könyvbemutatóra várják az érdeklődőket október 24-én, csütörtökön 19 óra kezdettel Szabadkán, a Szekeres László Alapítvány székházában. Ezúttal Farkas Zsuzsa Délvidéki fényes percek című kötetét mutatják be, amelye a Forum Könyviadó Intézet gondozásában jelent meg. A Magyar Életfa-díjas...
2024. OKTÓBER 21.
[ 13:38 ]
Megnyitották a 67. Belgrádi Nemzetközi Könyvvásárt, melynek díszvendége Kuba. A vásár idei mottója: A szó szabad. A rendezvényt, melyen 400 hazai és külföldi kiállító vesz részt, Milena Marković költő, dráma- és forgatókönyvíró nyitotta meg. A könyvvásáron idén is kiosztják a már hagyományos díjakat, így...
2024. OKTÓBER 19.
[ 19:53 ]
A hungarikummá vált Magyar népmesék sorozat újabb évaddal tér vissza, és már most nagy várakozás övezi. Az ikonikus rajzfilmsorozat, amely több generáció kedvence lett, ezúttal is a Kecskemétfilm stúdiójában készül. Az évad sorozatrendezője, Csákovics Lajos osztott meg kulisszatitkokat a hirado.hu-val. Az új évad...
2024. OKTÓBER 19.
[ 16:04 ]
Beolvasás folyamatban