Idén decemberben lesz Bori Imre Széchenyi-díjas író, irodalomtörténész, egyetemi tanár, kritikus, szerkesztő születésének 90. évfordulója. Sajnos immár 15 éve, hogy nincs közöttünk. 2004. április 22-én hunyt el. A kettős alkalomból hamarosan megjelenik a Címzett: Bori Imre című könyv, amely kiterjedt levelezésébe ad betekintést, hisz kapcsolatban állt a XX. századi magyar irodalom legjelesebb képviselőivel.

A készülő könyv kapcsán a szabadkai VM4K Klubjában a levelekről beszélgetett Ózer Ágnessel, Bori Imre lányával Berényi Emőke szerkesztő és Virág Gábor, a Fórum Könyvkiadó Intézet igazgatója. Kihasználva az alkalmat kérdeztük őket erről a kiadványról.

- Évek óta dolgozunk már a köteten, terveink szerint az Ünnepi Könyvhétre meg is jelenik a Címzett: Bori Imre címmel, amely a Bori Imrének írt levelekből ad közre egy válogatást – mondja Virág Gábor. - Ózer Ágnes, Bori Imre lánya, illetve jogi örököse vállalta azt a feladatot, hogy a hatalmas levelezéséből, illetve a neki írt levelekből kiválogatja azokat, amelyekről úgy gondolja, hogy érdemes megosztani az olvasóközönséggel. Bori Imréről már sokan írtak, valójában a könyvei beszélnek róla legtöbbet, viszont úgy látjuk, hogy a neki írt leveleinek köszönhetően újabb adalékokkal gazdagodhat irodalomtörténetünk, kultúratörténetünk, illetve megmutatkozik az a hatalmas kapcsolati tőke, az a hálózat, amellyel a Tanár Úr kapcsolatban volt. Nincs olyan jelentős személyisége a XX. századi magyar irodalomnak, akivel ne levelezett volna. Persze akkor lenne teljes a kötet, ha azokat a leveleket is sikerülne begyűjtenünk, amiket Bori Imre írt ezeknek az embereknek.

- Folynak kutatások?

- Bizonyos hagyatékokból már előkerültek levelek. Penovác Sára feldolgozta a Kassák – Bori levelezést, úgyhogy vannak Kassák Lajosnak írt levelek, és remélhetőleg a jövőben a többi hagyatékból is fognak előkerülni újabbak, bár az reménytelen vállalkozás, hogy az összes levél előkerüljön, de a tervek szerint a közeljövőben egy ilyen kötettel is előállhatunk.

- Mi volt a szerkesztési koncepció a levelek összeválogatása során? – kérdezem immár Ózer Ágnest.

- Tömérdek mennyiségű, több láda levél van, amit a bácsföldvári Bori-házból hozott rendszerességgel évenként, rendszerezett és kötözött össze. Egy szakajtó volt a levelesládája, abba gyűjtötte a leveleket, s amikor véget ért az év, azzal kezdte az újat, hogy összekötözte azokat, s ráírta a csomagra, hogy melyik évből valók. A 40-es évektől kezdve minden levelet megőrzött, egészen a haláláig, 2004-ig. Vannak levelek, amelyekre a válasz már a halála után jött meg.

- És kiktől kapott leveleket?

- Ezt még felsorolni is nehéz, a magyar irodalom legnagyobb alakjai, úgy költők, mint prózaírók. Akikkel sokat foglalkozott az Juhász Ferenc, Weöres Sándor. Az avantgárd költők, az élők, akikkel találkozott, például Kassák Lajos. Mándy Iván, Mészöly Miklós… Az irodalomtörténészek közül szinte mindenki, tehát Béládi Miklós, Pomogáts Béla, Sőtér István… Egyszerűen felsorolhatatlan a telje névsor. Ami utólag meglepett, hogy hálózatszerű volt a levelezés. Természetesen ennek a középpontjában egy Szegeden élő professzor, Ilia Mihály állt, aki a leghűségesebb levelezőtársa volt úgy édesapámnak, de a többi irodalmi egyéniségnek is, és egy hálózatrendszerben, a kisebbségi létbe szorult nemzetrész szinte minden régiójából érkeztek a levelek. Felfedezhető egy olyan összekötöttség, talán ez a történelmi sors miatt van, ami kijutott a kisebbségben élőknek, hogy valamilyen módon számon tartották egymást. Kitűnik a levelekből az is, hogy tervben volt, hogy megírják a kisebbségi magyarság közös irodalomtörténetét, de erre végül nem került sor, viszont külön-külön mindenki megírta a maga irodalomtörténetét.

Berényi Emőke amikor megkapta a felkérést, hogy vállalja a kötet szerkesztését arra gondolt, hogy ez szörnyen nagy munka lesz.

- Előttem már öt évet dolgozott egy fiatalokból álló kutatócsoport a levelek jegyzeteinek az összeállításán, illetve a levelek szöveghű bevitelén. Ugye, az sem mindegy, hogy ilyen szerzői levelek esetében hogyan tálaljuk a leveleket. Ebben fogódzóul szolgált számunkra a Kosztolányi kritikai kiadás levelezés gyűjteménykötete. Ami nagyon izgalmas volt, hogy menet közben mintegy 80-100 levelet kaptam, amikor már nem volt mellettem ez a kutatócsoport. Számomra a legnagyobb feladat a jegyzeteknek az összeállítása volt, azok minél nagyobb történeti hűséggel való megírása.

- Személyesen ismerte-e Bori tanár urat?

- Nem, nem találkoztam vele személyesen, viszont én az Apáczai Kollégiumban laktam, a Ćirpanov utca legvégén, a tanár úrék mellett, tehát tulajdonképpen többször is láttam élete utolsó részében anélkül, hogy valaha is beszéltünk volna egymással.

- Bori Imre neve mit jelent a vajdasági magyar irodalom, illetve az egyetemes magyar irodalom számára?

- A vajdasági magyar irodalom központi alakja volt az 50-es évektől kezdve a kétezres évekig. A pályájának nagyon érdekes íve van és folyamatosan változó alakulástörténet bontakozik ki már ezekből a levelekből is, amik hozzá íródtak. Nyilvánvalóan, amiket ő írt, azokból még inkább nyomon követhető lenne mindez. Az egyetemes magyar irodalomtörténetben azért fontos Bori Imre személye, mert ő vezetett be olyan témákat, amelyekről a három „té”, tehát a tűrt-tiltott-támogatott ideje alatt csak szőnyeg alá söpörve lehetett beszélni. Emellett olyan, már kanonizált alakokat emelt be az irodalomtörténetbe, akikről előtte az elméletek terén kevés szó esett. Gondolok itt elsősorban Kassák Lajosra, de már az első nagyobb munkája, doktori disszertációja Radnóti Miklósról szólt. Mivel mi klasszikusként ismerjük Radnóti Miklóst, nekünk ez nem tűnik nagy dolognak, holott abban a korban reveláció erejűnek számított, amit Bori Imre írt. A többi munkája is, például Miroslav Krležáról és Sinkó Ervinről írt monográfiái nagyon meghatározók voltak az ezen alkotókról szóló gondolkozásmódban. Tehát tulajdonképpen a vajdasági magyar irodalmárok közül ő az a személyiség, akit nem lehet megkerülni, ha valaki egyetemes magyar irodalommal akar foglalkozni.