Kultúra
Magyar alkotó rövidfilmje is versenyezhet az Arany Pálmáért
Betűméret:             

Egy magyar rendező, Kenyeres Bálint No.3 (The Spectacle) című rövidfilmjét beválogatták a jövő hónapban rendezendő 78. cannes-i filmfesztivál hivatalos rövidfilmes programjába – jelentették be a szervezők pénteken.

A 4781 benevezett rövidfilmből 11 versenyezhet az Arany Pálmáért, amelyet a május 24-i díjkiosztó ünnepségen a Maren Ade német rendezőnő által vezetett nemzetközi zsűri ad majd át a fődíjas rövidfilm rendezőjének.

A magyar produkció tájékoztatása szerint a No.3 (The Spectacle) egy fiatal roma fiúról szól, aki egyedülálló képessége miatt egy tévéműsor révén hirtelen a reflektorfénybe kerül.

„A történet szó szerint álmomban született. Ilyenkor az ember fogja magát és meg is csinálja” – idézte a közlemény a Sundance és európai filmdíjas rendezőt.

Kenyeres Bálint visszatérő vendége a világ egyik legrangosabb filmes találkozójának: Before down című kisjátékfilmje 2005-ben szintén a rövidfilmes versenybe kapott meghívást, A repülés története című kisjátékfilmét pedig a Quinzaine des réalisateurs (Rendezők Kéthete) programjában mutatták be 2009-ben.

„Bálinttal több mint 15 éve tervezzük, hogy közösen készítünk filmet. Bár a körülmények egyáltalán nem, de az alkalom mégis ideálisnak tűnt erre. Ennél jobban nem is indulhatott volna a közös munka” – mondta el Bartók Anna, a film vezető producere.

A film két nap alatt forgott idén január végén Monoron, független finanszírozásból, az Anabanana gyártásában. A forgatókönyvet Kenyeres Bálint írta, operatőre az Egy szent szarvas meggyilkolását vagy A homárt is fényképező Thimios Bakatakis, producerei Bartók Anna, Kisgergely Zita, Hutlassa Tamás, Jeremy Zelnik és Romwalter Judit.

A No.3 (The Spectacle) két főszerepében amatőrök: Jónás Vilmos és Oláh Józsefné Jolika, a további szerepekben Sándor Soma, Udvari-Kardos Tímea és Váradi Gábor láthatók. A rövidfilm vágója Vághy Anna, látványtervezője Sztevanovity Sandra, a jelmezeket Nagy Annamari tervezte, a digitális trükkökért Birkás Máté felelt, maszkmestere Kriskó Ancsa, hangmestere pedig Jan Schermer.

A magyar közönség várhatóan ősszel láthatja majd Kenyeres Bálint új alkotását. (MTI)

Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum - illusztráció
2026. SZEPTEMBER 22.
[ 17:39 ]
Fejlesztések kívül és belül címmel kell színdarabot írnia vasárnap három szerzőnek az Újvidéki Színházban megrendezett XXIV. Vajdasági Magyar Drámaíró Versenyen. A címet a Magyar Szó napilap aktuális számából véletlenszerűen húzták ki vasárnap reggel. Ennek alapján kell három szerzőnek, Csík Mónikának,...
2026. SZEPTEMBER 20.
[ 15:28 ]
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) tiszteletbeli díszdoktorává avatták pénteken Krasznahorkai László irodalmi Nobel-díjas írót. Krasznahorkai László az egyetemes kultúrát maradandó értékekkel gazdagító munkássága és nemzetközileg is kiemelkedő eredményei alapján méltán tarthat igényt az egyetem legmagasabb...
2026. SZEPTEMBER 18.
[ 15:41 ]
Szeptember 27-én, vasárnap 17.30-kor a Palicsi Vigadó emeleti dísztermében nyitják meg a 33. Vajdasági Magyar Ünnepi Játékokat. A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség rendezvénysorozatát idén II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója jegyében szervezik meg. A nyitóünnepség ökumenikus áldáskéréssel...
2026. SZEPTEMBER 18.
[ 15:29 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó