Kultúra
Az ELTE tiszteletbeli díszdoktora lett Krasznahorkai László
Betűméret:             

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) tiszteletbeli díszdoktorává avatták pénteken Krasznahorkai László irodalmi Nobel-díjas írót.

Krasznahorkai László az egyetemes kultúrát maradandó értékekkel gazdagító munkássága és nemzetközileg is kiemelkedő eredményei alapján méltán tarthat igényt az egyetem legmagasabb elismerésére – mondta Darázs Lénárd rektor az ELTE díszdoktoravató ünnepi közgyűlésén.

Hozzátette: az alkotót az ELTE Bölcsészettudományi Kar terjesztette elő a Doctor Honoris Causa címre, amelyet a szenátus egyhangú lelkesedéssel ítélt oda.

Krasznahorkai László alkotásaiban az erkölcsi érzékenység, az emberi lét bölcseleti mélységű értelmezése és a megjelenítés kivételes esztétikai ereje olyan egységet alkot, amely életművét nagy hatásúvá és korszakos jelentőségűvé teszi – méltatta az írót Bartus Dávid, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának dékánja. (MTI)

A korábbi kiadásokon részt vevő jelentős színházi alkotók térnek vissza a 10. Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztiválra, melyet november 10. és 22. között rendez meg a Kolozsvári Állami Magyar Színház - közölte Tompa Gábor, a fesztivál igazgatója szerdán sajtótájékoztatón Kolozsváron. A kolozsvári magyar...
2026. NOVEMBER 4.
[ 17:26 ]
Cristina Fernández Cubas spanyol írónő nyerte el idén a spanyol nyelvű irodalom legjelentősebb elismerésének számító Cervantes-díjat - ismertette a zsűri döntését a spanyol sajtó szerdán. Az elismerés indoklása szerint az írónő életművével jelentős szerepet játszott a novella műfajának önálló kifejezési...
2026. NOVEMBER 4.
[ 15:05 ]
Megérkeztünk a mennybe? címmel nyílt kiállítás drMáriás legújabb festményeiből kedden este Budapesten, a CEU Nyitott Galériájában. A művész ezúttal is közéleti szereplőket, kulturális ikonokat és történelmi alakokat helyez meghökkentő, gyakran abszurd helyzetekbe. Az iróniával és szarkazmussal átszőtt alkotások a...
2026. NOVEMBER 3.
[ 21:49 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó