Kultúra
Elhunyt id. Novák Mihály, a 9+1 művésztelep alapítója

Elhunyt id. Novák Mihály, a bácskossuthfalvi 9+1 Nemzetközi Művésztelep alapítója és vezetője. 86 éves volt.

Apjától órás-ékszerész mesterséget tanult. Az általa mesélt történet szerint 1974-ben a feketehimlő-járvány idején tíz napig vesztegzárba kényszerült Topolyán, a művésztelepen, összezárva az ott lévő képekkel, festményekkel. A képek közelsége, a művésztelep atmoszférája arra késztette, hogy ecsetet vegyen a kezébe, és negyvenévesen maga is megpróbálkozzék a festészettel. Pályafutását Balázs G. Árpád és Ács József védőszárnyai alatt kezdte, tőlük kapta az első indíttatást, biztatást. 1978-ban megalapította a 9+1 Képzőművész Csoportot. Neki köszönhetően Faludíjban és Pro Urbe díjban részesült a 9+1 Nemzetközi Művésztelep és vált nemzetközileg ismertté. Bácskossuthfalva Helyi Közössége személyét is kitüntette a Faludíjjal munkássága alatt. Számos kiállításon vett részt, megszámlálhatatlan alkotótábort szervezett, alkotások sokaságával gyarapítva így a 9+1 Művésztelep gyűjteményét és minden erejével azon volt, hogy öregbítse szeretett falujának hírnevét, olvasható a művésztelep baráti körének Facecook oldalán.

„Novák Mihálynak sikerült összehoznia azt, ami szétáll, kiáll, távolodik tőlünk, belőlünk, (...) azon munkálkodik, azon meditál, hogyan lakhatnánk viszonylag értelmesen és elviselhetően a Földet, amíg itt vagyunk, hogyan létezhetünk dolgosan és dolgokkal együtt az idő dimenziójában, hogy tölthetjük ki a sohasem változatlan és totálisan sohasem kitölthető kereteket”, írta róla Fenyvesi Ottó.

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A január elsejei koncert élményéről a közönségnek igen, a televíziónézőknek azonban nem kell lemondaniuk. Az előadást világszerte mintegy 30 millió néző követi figyelemmel. A programon, amely a Strauss-dinasztiára fókuszál, nem változtattak. "Nem is változtathatnánk már semmit" - mondta Daniel Froschauer, a...
2020. DECEMBER 4.
[ 9:31 ]
Az alapításának huszadik évfordulóját 2021-ben ünneplő Hagyományok Háza adventi meglepetéssel készül közönségének. A folyamatosan bővülő műsorfolyamba online tudnak bekapcsolódni a nézők. A Hagyományok Háza SzínpadOn címmel mutat be már jól ismert és népszerű, illetve teljesen új produkciókat online...
2020. DECEMBER 3.
[ 16:23 ]
Az ötéves születésnapját ünneplő Nyitott Műhely jubileumi évének záró programjaként a Hagyományok Háza online workshop-sorozatot szervez az adventi időszak elején. A Hagyományok Háza Nyitott Műhelye ötödik születésnapját ünnepelte az idén. A jeles esemény zárásaként a kezdeményezők olyan háromnapos online...
2020. DECEMBER 2.
[ 10:04 ]
Beolvasás folyamatban