Kultúra
Az idén nyáron is megrendezik Zentán a Vajdasági Magyar Amatőr és Diákszínjátszók Táborát

Színjátszást, rendezést kedvelő, közös alkotásra és kísérletezésre nyitott fiatalokat várnak idén nyáron is Zentára, a Vajdasági Magyar Amatőr és Diákszínjátszók 14.Táborába, a MAdT-ba, amely 2022. július 1-jétől 8-áig tart.

A tábor elsősorban azoknak a fiataloknak kínál (15 éves kortól) tartalmas feltöltődést, akik a Vajdaság különböző pontjain működő színjátszó társulatoknak már tagjai, vagy – ha még nem azok – szívesen kapcsolódnának be egy-egy csoport munkájába.

Az idei évben 4 csoportban 35 fő részvételével zajlik majd a tábor.

Képzettség, előtudás nem szükséges, csak jókedv, és a szerepbe lépés varázsára való nyitottság.

Ha szívesen próbálod ki magad más bőrébe bújva, ha szeretsz játszani, ha vonz a színpadra lépés lehetősége, itt a helyed!

A tábor amatőr rendezőknek és idén első ízben a dramaturgia iránt érdeklődőknekis szól. Gyakorlottaknak éppúgy, mint kezdőknek – felső korhatár nélkül!

A MAdT-tábor a színházról, az alkotás szabadságáról és a kitartó munkáról szól. Olyan szakemberek lesznek az oktatók, akiktől érdemes színházat tanulni.


Ebben az évben négy csoportba lehet jelentkezni:

  • RENDEZŐI CSOPORT – azoknak a fiataloknak, középkorúaknak és időseknek, akik rendeztek már amatőr előadást, és úgy érzik, szívesen tanulnának a szakmáról annak érdekében, hogy a legközelebbi előadás készítése során szembejövő akadályokat könnyedebben ugorhassák át; és azoknak, akik még csak kacérkodnak a gondolattal, hogy ezen a területen is kipróbálják magukat. 18 évestől idősebb jelentkezőket fogadnak.

  • DRAMATURGIA- ÉS SZÍNHÁZELMÉLET-CSOPORT – azoknak, akik szívesen megismerkednének a klasszikus és kortárs dramaturgiák elméletével és gyakorlatával, mert mindig is érdekelte őket, hogy mitől működik egy jelenet, mitől üt igazán nagyot egy fordulat, vagy nem hagyja őket nyugodni, hogy mitől hat rájuk olyan zsigerien vagy épp felszínesen egy előadás. Ebben a csoportban is játszunk, de csak szöveggel, helyzetekkel és szavakkal, így a szégyenlősebbek jelentkezését is várják. 16 évestől idősebb jelentkezőket fogadnak.

  • 2 SZÍNJÁTSZÓ CSOPORT – a színjátszás szerelmesei intenzív műhelymunkára számíthatnak, ahol elmerülhetnek a szerepalkotás rejtelmeiben, és fejleszthetik, bővíthetik, csiszolhatják a színpadi jelenléthez nélkülözhetlen színészi eszköztárat.
    Jelentkezni 15 éves kortól lehet.

Oktatóink 2022-ben:

A rendezői csoport vezetője:

• TÁBOROSI MARGARÉTA – rendező, színművész, koreográfus

A dramaturgia- és színházelmélet-csoport vezetői:

• GÓLI KORNÉLIA – dramaturg

• OLÁH TAMÁS – teatrológus, dramaturg

A színjátszó csoportok vezetői:
• KALMÁR ZSUZSA – színművész

• MEZEI KINGA – rendező, színművész

Jelentkezési határidő: 2022. június 1., szerda

A jelentkezési lapot ide kattintva tölthetik ki.

A tábor költségeihez való hozzájárulás díja 8000 dinár, melyet a tábor első napján készpénzben lehet befizeti.

A tábor ideje alatt a résztvevők a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégiumban teljes ellátást (napi három étkezést és szállást) kapnak.

Partnereink a tehetséggondozásban: Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium; Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ (Zenta); Zentai Magyar Kamaraszínház (Zenta).

A tábor a Magyar Nemzeti Tanács kiemelt jelentőségű ifjúsági rendezvénye

Szervezők:

Vajdasági Magyar Művelődési Intézet • Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Kezdődik a 75. cannes-i fesztivál - illusztráció
2022. MÁJUS 17.
[ 13:12 ]
A Műemlékvédelmi Intézet három újvidéki egyházi épületet helyezett előzetes védelem alá. Ezek a ferences rendház, a baptista központ és a nazarénus imaház. Az intézet tájékoztatása szerint az egyházi közösségek tulajdonában lévő épületek vitathatatlan kulturális és történelmi értékűek, nem csak...
2022. MÁJUS 13.
[ 0:14 ]
Korlátozások nélküli Kolozsvári magyar napokra készülnek Erdély legnagyobb szabású magyar kulturális fesztiváljának a szervezői - jelentette be a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón. Gergely Balázs, az eseménysorozatot szervező egyesület elnöke elmondta: a koronavírus-járvány...
2022. MÁJUS 12.
[ 14:07 ]
Juhász Erzsébet író, irodalomtörténész, az Újvidéki Egyetem néhai tanára születésének 75. évfordulóján ezúttal a diákság bevonásával emlékezett az író nevét viselő topolyai könyvtár. A Mindenki, mindenhol egyszer találkozhat Juhász Erzsébettel címmel megszervezett rendezvénybe öt fős csapatok nevezhettek,...
2022. MÁJUS 11.
[ 18:02 ]
Beolvasás folyamatban