Kultúra
Guy Ritchie játékfilmet rendez a Herkules című rajzfilmből
Betűméret:             

Az 1997-ben bemutatott Herkules című rajzfilmből rendez játékfilmet Guy Ritchie, aki pár éve az Aladdin filmváltozatát is elkészítette.

Mint a The Hollywood Reporter felidézte, Ritche Aladdinja, amelyet 2019-ben mutattak be, több mint egymilliárd dolláros (380 milliárd forintos) globális jegybevétellel zárta forgalmazását.

A Herkules játékfilm első forgatókönyvvázlatát a lap szerint Dave Callaham készítette, aki a Marvel számára a Shang-Chi és a tíz gyűrű legendája forgatókönyvét írta. A Disney most további forgatókönyvírókat keres a produkcióhoz.

A Herkules produceri feladatait AGBO produkciós cégén keresztül Joe és Anthony Russo végzi.

Az eredeti, 1997-es rajzfilm, amelyet Ron Clements és Jon Musker rendezett, a görög mitológiai hős történetét dolgozta fel: Herkulesnek meg kell mentenie az Olümposzt az alvilág istenétől, Hádésztől.

A Disney egy sor korábbi animációs filmje élőszereplős remake-jét készítette már el. Legutóbb Rachel Zegler főszereplésével Marc Webb forgatta le újra a Hófehérkét, amelyben Gal Gadot játssza a gonosz királynőt. A kis hableány élőszereplős változata pedig, amelyben Javier Bardem, Melissa McCarthy és Halle Bailey is látható majd, szintén jövőre kerül a mozikba. (MTI)

Eric Lu amerikai művész lett a győztese a lengyel fővárosban rendezett 19. Chopin Nemzetközi Zongoraversenynek - közölte keddre virradóan a világ egyik legnépszerűbb zenei megmérettetésének zsűrije. A verseny helyszínén, a varsói Nemzeti Filharmóniában tanácskozó zsűri a második helyet Kevin Chen kanadai...
2025. OKTÓBER 21.
[ 9:30 ]
A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház október 24-én, pénteken 19.30-kor mutatja be legújabb előadását A szépség meggyilkolása címmel. A darab Molnár Csilla Andrea, a mindössze tizenhat évesen elhunyt magyarországi szépségkirálynő történetét dolgozza fel, miközben a nyolcvanas évek Magyarországának társadalmi és...
2025. OKTÓBER 20.
[ 15:20 ]
Lemondta szereplését a portugáliai Fólio nemzetközi irodalmi fesztiválon a friss Nobel-díjas Krasznahorkai László, adta hírül a Publico című portugál lap alapján az Euronews. Krasznahorkai a szervezők közleménye szerint olyan egészségügyi problémák miatt döntött a visszalépés mellett, amelyek „azonnali figyelmet...
2025. OKTÓBER 19.
[ 20:06 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó