Kultúra
Magyar vezetésű európai zenei platform alakult
Betűméret:             

Upbeat néven magyar cég, a Hangvető által koordinált európai zeneipari platform projekt alakult.

A Kreatív Európa támogatásával létrejött kezdeményezés küldetése, hogy a világzenei piac feltörekvő tehetségeit segítse, és új lendületet vigyen a showcase fesztiválok világába - közölte a Hangvető kedden az MTI-vel.

A nyár óta működő projektben tizenhárom európai fesztivál vesz részt, köztük a legnagyobb showcase-ek, a Tallinn Music Week, a Budapest Ritmo vagy a Womex. Az Upbeat tagjai mind olyan fesztiválok, amelyeken showcase program is van. Az ilyen rendezvények kitörési lehetőséget nyújtanak az olyan zenészek számára, akik a saját körükben már sikeresek, és nemzetközi sikerekre vágynak. A showcase fesztiválon az előadó koncertjén zeneipari szakemberek, fesztiválszervezők, bookerek, menedzserek, lemezkiadók vannak a közönség soraiban.

"Az Upbeat platform projektben a feltörekvő zenészeket, új zenekarokat úgy támogatjuk, hogy megkönnyítjük a showcase fesztiválok számára a felléptetésüket, a projekt végére exkluzív hálózatot építünk ki, amelynek segítségével minden eddiginél egyszerűbbé válik a zenekarok felfedezése és lekötése" - hangsúlyozza a kommüniké.

Az új projekt célja kifejezetten a fiatal vagy pályakezdő zenészek, zenekarok, új formációk támogatása. Odafigyelnek a nem angol nyelvű dalokat szerző zenekarokra és az új, akár nemzetközi kollaborációk támogatására.

A több mint kétmillió eurós támogatást elnyert Upbeat Platform pályázat megálmodója és vezetője a budapesti Hangvető. A támogatást az Európai Unió Kreatív Európa programjától nyerte el, amely a kulturális és kreatív ipar támogatására jött létre.

A Hangvető kifejezetten a határokon átívelő közös projektekre szakosodott: a világzenei fesztiválszervező és stratégiai tanácsadó cég hozta el először Magyarországra a legnagyobb világzenei expót, a Womexet; a Hangvető vezeti a balkáni zeneipar továbbfejlesztésén dolgozó MOST Music projektet; emellett évek óta szervez magyar fesztiválokat: a Budapest Ritmót, a PONT-ot és a veszprémi BALKAN:MOST-ot.

"Büszkék vagyunk arra, hogy Európa legkiemelkedőbb és legígéretesebb világzenei showcase-eit és fesztiváljait egyesíti az Upbeat" - idézte Sőrés Andrást, az Upbeat projekt vezetőjét a közlemény. A Hangvető programigazgatójával, Weyer Balázzsal együtt úgy alkották meg az Upbeat projekt koncepcióját, hogy az egyszerre legyen képes felpezsdíteni az európai világzenei piacot, erősíteni a kontinensen belüli szakmai együttműködéseket, és tágítani is a világzene felvevőpiacán.

"A világzene műfaja a sokszínűség és a nyitottság mellett szól, ezzel összhangban az Upbeat Platform célja, hogy Európa minden szegletéből támogassa a feltörekvő művészeket, hogy feljussanak a nemzetközi fesztiválok és showcase-ek színpadára" - tette hozzá Sőrés András.

Az Upbeat emellett az európai világzenei piac szakembereit is támogatja, valamint egy olyan fair trade és fenntarthatósági sztenderd kidolgozásán dolgozik, amelyet a zene- és fesztiválipar bármely résztvevője hasznosnak találhat.

A Hangvető vezetésével az Upbeat platform tizenhárom tagja a következő: Budapest Ritmo (Magyarország), PIN Music Conference (Észak-Macedónia), Womex, World Music Festival Bratislava (Szlovákia), FolkEst (Olaszország), Czech Music Crossroads (Csehország), A to Jazz Festival (Bulgária), Tallinn Music Week (Észtország), Hide and Seek Festival (Belgium), Méra Világzenei Csűrfesztivál (Románia), Pannonica Folk (Lengyelország) és Waves Vienna (Ausztria). (MTI)

A magyar nemzet biztonsága címmel kedden jelenik meg az idei irodalmi Nobel-díjas Krasznahorkai László új regénye a Magvető Kiadó gondozásában. "Minden pillangó lepke, de nem minden lepke pillangó. Mindez és emellett sok más lényeges tudnivaló a lepkék életéről, haláláról kiderül Krasznahorkai László november...
2025. NOVEMBER 10.
[ 15:56 ]
A Szekeres László Alapítvány SzekerEST elnevezésű rendezvénysorozata keretében november 13-án egy újabb érdekes és figyelemfelkeltő előadás lesz. A csütörtökön 18 órakor kezdődő esemény vendége Rákosi György órásmester, a Vályi Órás Iskola intézményvezetője lesz, aki ismeretterjesztő szakmai előadást tart...
2025. NOVEMBER 10.
[ 11:06 ]
A kortárs magyar irodalom egyik legizgalmasabb darabja, a 2017-ben kiadott kétkötetes Világló részletek miatt díjazták a Kossuth-díjas Nádas Pétert – olvasható az író hivatalos Facebook-oldalán. A Prix Médicis esélyeseit szeptember 12-én mutatták be, majd az elismerés mögött álló kilenctagú zsűri október 16-án egy...
2025. NOVEMBER 7.
[ 19:30 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó