Léphaft Pál karikaturistával beszélget Bicskei Zoltán a magyarkanizsai József Attila Könyvtárban április 27-én, csütörtökön 17 órától a Gúnyhatár - Léphaft-karikatúrák körülírva elnevezésű est keretében. Közreműködik Pálfi Ervin színművész.
„Mindennek van határa, még a Szovjetúniónak is“ – hangzott a 60-as évek suttogva mondott vicce Magyarországon. Ezen az esten nemcsak a gúny határáról, de egyre, – határtalanul -, bolondabb világunkról is szólnak a műros vendégei képben és hangban egyaránt.
Nemrég jelent meg a Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesületének kiadásában, a háromszéki Illyefalván a Gúnyhatár, Léphaft karikatúrák körülírva című kötet. Léphaft Pál 52 karikatúrája mellé 52 újságíró, alkotó írt rövid szösszenetet.
Ezek a magyar tollforgatók – Bécstől, Lendván, Pozsonyon, Budapesten, Marosvásárhelyen, Ungváron át egészen Sidney-ig – egy-egy karikatúrával kapcsolatos gondolataikat, impresszióikat vetették papírra. Természetesen vajdasági szerzők írásai is szép számban szerepelnek a könyvben.
“A derű magvait kívánjuk elszórni ezzel a karikaturistát és 52 szerzőt bemutató, felvonultató kötettel, mert hisszük, hogy jó talajba hull a mag, gondolatot növeszt, gyökeret erősít és gyümölcsöt hoz: az együvé tartozást erősíti” – fogalmaz az Előszösszenet szerzője, Ambrus Attila.
Pálfi Ervin előadásában a könyvből és Márai Sándortól hallunk részleteket.
A műsor szervezője a magyarkanizsai Regionális Kreatív Műhely, társszervezője a József Attila Könyvtár.
A belépés díjtalan.
