Kultúra
Újra ír Salman Rushdie, akit tavaly nyáron életveszélyesen megsebesített egy késes támadó
Betűméret:             

Újra írni kezdett az indiai születésű brit–amerikai író Salman Rushdie, miután tavaly nyáron életveszélyesen megsebesítette és fél szemére megvakította egy késes támadó egy irodalmi fesztiválon, amit New Yorkban tartottak, írja a BBC cikkére hivatkozva a telex.hu.

Rushdie kedden egy beiktatási ceremónián vett részt a windsori kastélyban, ahol kitüntetést kapott Anna brit királyi hercegnőtől, aki a Becsület Társainak Szolgájává avatta a díjnyertes írót. Az esemény után Rushdie azt mondta, hogy „eltartott egy darabig”, de újra írni kezdett. Egy másik washingtoni rendezvényen pedig azt is elárulta, hogy egy meglehetősen rövid köteten dolgozik, ami a vele történtekről fog szólni.

Rushdie-t máj-, ideg- és szemsérülésekkel szállítottak kórházba 2022 augusztusában, miután egy késes támadó többször megszúrta. Rushdie két napig lélegeztetőgépen volt, és összesen hat hetet töltött kórházban. Támadója, a 24 éves Hadi Matar első bírósági meghallgatásán ártatlannak vallotta magát, és azt mondta, meglepődött, hogy az író túlélte a támadást.

Az író idén májusában szólalt meg először a tavalyi támadás óta, mikor megkapta a Freedom to Publish-díjat a Brit Könyvdíjak átadásán. Rushdie egy videóüzenetben arra figyelmeztette az esemény résztvevőit és követőit, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága ma súlyosabb veszélyben van Nyugaton, mint az ő életében valaha.

Bozók Ferenc piarista szerzetes, költő és Szomi Béla szlovéniai műfordító kapja a Balassi Bálint-emlékkardot – közölte az MTI-vel a díj alapítója, Molnár Pál, a Balassi Kard Művészeti Alapítvány elnöke. A tájékoztatás szerint a díjakat jövő februárban, Bálint-napon vehetik át a kitüntetettek Budapesten. A...
2025. NOVEMBER 11.
[ 11:55 ]
A magyar-kanadai származású David Szalay kapta idén a legrangosabb brit irodalmi elismerésnek számító Booker-díjat Flesh című új regényéért. Az 1993-as Booker-díj kitüntetettje, Roddy Doyle vezette öttagú zsűri - amelynek Doyle mellett Kiley Reid, Chris Power, Ayobámi Adébáyo és Sarah Jessica Parker volt a tagja -...
2025. NOVEMBER 11.
[ 7:36 ]
A magyar nemzet biztonsága címmel kedden jelenik meg az idei irodalmi Nobel-díjas Krasznahorkai László új regénye a Magvető Kiadó gondozásában. "Minden pillangó lepke, de nem minden lepke pillangó. Mindez és emellett sok más lényeges tudnivaló a lepkék életéről, haláláról kiderül Krasznahorkai László november...
2025. NOVEMBER 10.
[ 15:56 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó