Kultúra
Kontra Ferencet is jelölték a Prima Primissima-díjra
Betűméret:             

Magyarországon az idén is kiosztják a Prima Primissima-díjat, amelyet ezúttal is a kiemelkedő teljesítményű művészeknek, a tudományos, kulturális és sportélet kiválóságainak ítélnek oda.

Az idén az irodalmi mezőnyben Kontra Ferenc József Attila-díjas írót, költőt és műfordítót is jelölték.

Kontra 1958-ban született a horvátországi Darázsban. A középiskolát Pécsett, a Nagy Lajos Gimnáziumban, végezte 1977-ben, majd pedig a szegedi JATE-n diplomázott 1982-ben. Ezután Brisbane-i ben University of Queensland fordítójaként folytatta pályafutását. 1987-91 között az Új Symposion irodalmi szerkesztőjeként, 1991–2001 között pedig a Magyar Szó kultúra rovatának szerkesztőjeként dolgozott, 2015-ig pedig az újvidéki napilap Kilátó című irodalmi mellékletének szerkesztője volt.

Az irodalmi kategóriában a jelöltek között van még Füzesi Magda és Szabó T. Anna költők is.

Kontra Ferenc legújabb, A fiú című novelláskötetét november 5-én mutatták be Szabadkán, a Klein Houseban.

H. Zs.
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

"Mély fájdalommal értesültünk, hogy elhunyt Bicskei István Aase-díjas színművész, az Újvidéki Színház egykori művésze, meghatározó alakja. Színházunkban számlálhatatlanul sok szerepet formált meg. Vele száll a sírba Galóczánk, Woyczekünk, Stockmannunk, Daviesünk, Ekhartunk, Arturunk, Luckink. Elment vele Iván...
2025. ÁPRILIS 27.
[ 15:39 ]
Egy magyar rendező, Kenyeres Bálint No.3 (The Spectacle) című rövidfilmjét beválogatták a jövő hónapban rendezendő 78. cannes-i filmfesztivál hivatalos rövidfilmes programjába – jelentették be a szervezők pénteken. A 4781 benevezett rövidfilmből 11 versenyezhet az Arany Pálmáért, amelyet a május 24-i díjkiosztó...
2025. ÁPRILIS 25.
[ 16:53 ]
Április 23-án nyílt meg a Szabadkai Városi Múzeum vendégkiállítása a magyarkanizsai Dobó Tihamér képtárban, amely Almási Gábor (1911-1994) szabadkai szobrászművész alkotásait mutatja be, azzal az utazó pannókiállítással együtt, amelyet a szabadkai múzeum a Magyar Nemzeti Tanács támogatásával valósított meg tavaly a...
2025. ÁPRILIS 25.
[ 14:12 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó