Kultúra
Zentán bemutatták a VMMI Nagy háború sorozatának nyolcadik kötetét
Betűméret:             

Csütörtök este a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet oszlopcsarnokában mutatták be Molnár Tibor legújabb kötetét. A Magányos sír... - Első világháborús osztrák–magyar katonai temetők, emlékművek a mai Vajdaságban és Belgrádban című könyv szerzőjével és Hajnal Jenővel, a kiadvány szerkesztőjével Ternovácz István, az Újvidéki Rádió újságírója-riportere beszélgetett.

A Zentai Történelmi Levéltár főlevéltárosa, aki helytörténész is, hírportálunknak elmondta, hogy a kiadvány több évig tartó kutatómunka eredménye. A projekt kiindulópontját budapesti kutatótársai, a Nagy Háború blog szerzői adták, akik felhívták a figyelmet arra, hogy Vajdaság területén érdemes feltárni az első világháborús katonai temetőket és emlékműveket. A szerző ezeket a magyarországi Hadtörténeti Intézet és Múzeum szakértőivel is körbejárta. A szerző elmesélte, hogy a kutatás során számos fotót készítettek, adatokat gyűjtöttek és igyekeztek beazonosítani a hadikórházakat és katonatemetőket és megvizsgálták, hogy mi is maradt fel ezekből az utókor számára.

– Száz év távlatából nagyon rossz a helyzet – mondta Molnár Tibor, kifejtve, hogy az első világháború után, a két világháború közötti időszakban nem lehetett emlékműveket állítani az elcsatolt területeken. Az 1941 és 1944 között felállított emlékműveket pedig a második világháború végén szinte mind ledöntötték. Egyetlen kivételt a bácskossuthfalvi emlékmű jelent, amely ma is köztéren áll. A katonai temetők többségét felszámolták, parcelláikat eladták, és csupán néhány esetben hoztak létre csontkamrákat, azonban sok esetben nem is lehetett tudni, hogy kiket temettek ezekbe.
Az 1945 utáni politikai rendszer sem támogatta a temetők feltárását, és csupán az 1990-es évek elejétől vált lehetővé ezekkel foglalkozni.

– Sok minden eltűnt, ami pedig megmaradt, azt leltárba vettem. Ezek megőrzése lenne a cél – fogalmazott és rámutatott, hogy a könyv egyfajta figyelemfelhívás is.
A kötet a VMMI Nagy háború sorozatának 8. része, Molnár Tibor pedig reményét fejezte ki, hogy a sorozat folytatódik. A VMMI ugyanis nyitott a projektre.
Az est kulturális kísérőprogramjában a VMMI alkalmi zenekara (Juhász Gyula, Szarka Zoltán és Zsoldos Ervin) valamint Kormányos Katona Gyöngyi, a VMMI igazgatója működött közre.
A rendezvényt a Nemzeti Kulturális Alap, a Bethlen Gábor Alap, valamint a Magyar Kormány – Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága támogatta.

Horváth Zsolt
Bozók Ferenc piarista szerzetes, költő és Szomi Béla szlovéniai műfordító kapja a Balassi Bálint-emlékkardot – közölte az MTI-vel a díj alapítója, Molnár Pál, a Balassi Kard Művészeti Alapítvány elnöke. A tájékoztatás szerint a díjakat jövő februárban, Bálint-napon vehetik át a kitüntetettek Budapesten. A...
2025. NOVEMBER 11.
[ 11:55 ]
A magyar-kanadai származású David Szalay kapta idén a legrangosabb brit irodalmi elismerésnek számító Booker-díjat Flesh című új regényéért. Az 1993-as Booker-díj kitüntetettje, Roddy Doyle vezette öttagú zsűri - amelynek Doyle mellett Kiley Reid, Chris Power, Ayobámi Adébáyo és Sarah Jessica Parker volt a tagja -...
2025. NOVEMBER 11.
[ 7:36 ]
A magyar nemzet biztonsága címmel kedden jelenik meg az idei irodalmi Nobel-díjas Krasznahorkai László új regénye a Magvető Kiadó gondozásában. "Minden pillangó lepke, de nem minden lepke pillangó. Mindez és emellett sok más lényeges tudnivaló a lepkék életéről, haláláról kiderül Krasznahorkai László november...
2025. NOVEMBER 10.
[ 15:56 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó