A Szeniorok Vidám Társasága Jeszenszky Mária szenior örömtánc-oktató vezetésével a SZEVIT civil szervezet 50 fős csoportja háromnapos vajdasági körútra érkezett. Őket is a szenior örömtánc hozta össze, így Dabas, Ócsa, Újhartyán és Pilis településekről érkeztek a három vajdasági szenior örömtánc csoportokhoz is, Zentán, Temerinben és Óbecsén táncoltak együtt a városnézéseket, kirándulásokat követően.
A vajdasági kirándulás egy hajóúttal kezdődött, Magyarkanizsáról Sarnyai Csaba vízitúráján vettek részt, amiben egy gazdag délvidéki vendéglátás is szerepelt. A kemencés ebéd és a tanyavilág megidézett hangulata után hajóval folytatták útjukat Zentára, ahol már nagyon várták őket a zentai szenior örömtánccsoport tagjai. Itt egy rövid de tartalmas közös tánc után, amihez az Alvégi Helyi Közösség termében kaptak ideális helyszínt, a városnézés közben Zenta főterén, a szökőkútnál is táncra perdültek a vidám, fáradhatatlan, táncos lábú szeniorok, akik hétfőn Újvidékre, Péterváradra látogattak el, majd pedig a temerini és az óbecsei csoportoknál tették tiszteletüket, akik a zentaiakhoz hasonlóan, süteménnyel és frissítővel várták őket.
Temerinben a Tájház árnyas udvarában perdültek táncra, Óbecsén pedig a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör nagytermét töltötték meg zenével, tánccal, vidámsággal, sok-sok beszélgetéssel. Jeszenszky Mária, Zsolnainé Pencz Anna és Szabó Gabriella szenior örömtáncoktatók vezetésével különféle népek zenéjére táncoltak, a szenior örömtánc módszerének megfelelően először számolásra begyakorolták a mozdulatokat, tánclépéseket, és amikor már kellőképpen gördülékenyen ment a mozdulatsor, akkor zenére eltáncolták ugyanazt. A szenior örömtánc volt a csodás, beszélt anyanyelvünk mellett a közös nyelv, ami pillanatok alatt össze kovácsolta a jelenlévőket, és boldogan, régi ismerősökként mosolyogtak egymásra, a sok séta és a nagy meleg ellenére is. Ez az egyik nagy varázsa a szenior örömtáncnak.
Jeszenszky Mária kérdésünkre elmondta, hogy nagyon jól érezték itt magukat a csoport tagjai, hiszen mindenhol nagy szeretettel fogadták őket a helybeliek. A táncnak a népszerűsítésében nagy a jelentősége a köztéri megjelenésnek, mert így olyanok is tudnak csatlakozni, akik egyébként nem indulnak el önként, de megtapasztalják, hogy annyira nem is könnyű, mint amilyennek első látásra tűnik,de azért nem bonyolult, hirtelen mozdulatok, ugrások, pörgések nincsenek benne, mivel a korosztálynak megfelelően kímélő mozdulatokat tartalmaznak a koreográfiák – mondta Jeszenkszky Mária, csoportvezető. Ez egy egészségfejlesztő mozgásforma, hiszen kutatások bizonyítják, hogy 76%-ban képes hozzájárulni a demencia késleltetéséhez.
Zsolnainé Pencz Anna Hernádról érkezett, három csoportot vezet. Egy plakátot látott meg nyugdíjba vonulását követően, így indult el a szenior örömtánc-oktatói tanfolyamra, és ezzel megtalálta nyugdíjas korára azt az elfoglaltságot, amellyel továbbra is tevékeny életet tudott folytatni. Mentálhigiénés foglalkoztató és vezetőként dolgozott idősek otthonában, majd később látta, hogy ez a szenior örömtánc is az idősebbeknek lett megalkotva. Mivel mindig is nagyon szeretett és szeret idősekkel foglalkozni, ami bizony sokszor nem könnyű, de megtanítani valakit valamire, az nagyon szép és nemes dolog.
A táncosok, a résztvevők elmondása szerint az összetartó közösség, ami nagyon fontos számukra, a beszélgetés, az együttlét, a közös ünneplés is velejárója ezeknek a találkozásoknak. Magyarországon a közösségi házak nyitottak erre, és örömmel biztosítják a helyet a csoportoknak, akik számára kellemes elfoglaltságot jelent, hiszen érzik, hogy fejlődnek, a csoportvezetők pedig látják, hogy valóban fejlődnek, magabiztosabban, stabilabban járnak, mozognak, könnyebben alkalmazkodnak a váratlan helyzetekhez.
Szőke Zsuzsanna az óbecsei csoport tagja elmondta, hogy nagyon kellemes, örömteli találkozás volt. A heti egy alkalom a biztos kikapcsoldódás, egy biztos társaságban, aki igazán jól akarja érezni magát. Annak, aki még nem próbálta, induljon el, mozduljon meg egy kicsit, csatlakozzon a csoportokhoz, amihez másra nincs is szükség csak az elhatározásra, kényelmes lábbelire és ivóvízre. A nyári pihenőt követően őszre újra táncra perdülnek a csoportok Temerinben, Óbecsén és Zentán. De más helyszínekre is szívesen ellátogatnak, mivel a szenior örömtánc egy kifejezetten az idősebb korosztály számára lett létrehozva, ami kímélő, fejlesztő, erősítő lépéseket, mozdulatokat tartalmaz. Senkinek nem kell fejből megtanulnia és egyénileg bemutatnia a tánclépéseket, elegendő, hogyha megtanulják a szenior örömtánc módszerében kidolgozott, megalkotott tánclépéseket, kifejezéseket, és máris nagy örömmel tudnak együtt táncolni, bárhonnan is érkeznek. Vajdaságba Magyarországról érkezett, de Nyugat-Európában már több évtizedes múltra tekint vissza a szeninor örömtánc. Reméljük, hogy hamarosan itt, a Vajdaságban is egyre többen megismerik, megszeretik és művelik ezt a mozgásformát is, hiszen ez jól karban tartja a rövidtávú memóriánkat, fejleszti az egyensúlyérzékünket, a mozgáskoordinációnkat, és mindezt jó társasában, jó zenével teszi.
