Kultúra
Elhunyt Kiss Gy. Csaba irodalomtörténész
Betűméret:             

Nyolcvanéves korában szerdán elhunyt Kiss Gy. Csaba Széchenyi- és József Attila-díjas irodalomtörténész, az ELTE címzetes egyetemi tanára, a Magyar Demokrata Fórum egyik alapító tagja.

A közép-európai irodalom jeles kutatójának halálhírét egykori párttársa, Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke közölte Facebook-oldalán.

Kiss Gy. Csaba 1945. április 2-án született Budapesten. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán (ELTE BTK) magyar-német szakon szerzett diplomát. 1978-1981 között az ELTE BTK Kelet-európai Irodalmak Kutatócsoportjának, 1981-1985 között az MTA Irodalomtudományi Intézetének tudományos munkatársaként, 1986-1992 között a Magyarságkutató Intézet tudományos főmunkatársaként, 1992-1995 között a Közép-Európa Intézet igazgatójaként dolgozott. 1995-től 2010-ig az ELTE BTK művelődéstörténeti tanszékén volt docens. 2000-2003 között Széchenyi professzori ösztöndíjas, 1999-2004 között a Zágrábi Egyetem vendégtanára volt.

Dolgozott a Nagyvilág rovatvezetőjeként, a Hitel munkatársaként és a Magyarságkutatás című évkönyv szerkesztőjeként is. Tanulmányokat, esszéket, cikkeket írt a közép-európai irodalomról, kapcsolatokról. Többször is volt elnökségi tagja a Magyar Írószövetségnek, amelynek 2022-ben örökös tagjává választották.

1987-ben az MDF egyik alapítója, 1988-1989-ben az ideiglenes elnökség, 1989 és 1993 között a választmány, 1990 júniusától decemberéig az elnökség tagja, alelnöke volt. A pártból 1993-ban lépett ki.

1986-tól volt az irodalomtudomány kandidátusa, 2010 óta az MTA doktora. Tagja volt az MTA Jelenkorkutató Bizottságának, Magyar-Lengyel és Magyar-Szlovák Történész Vegyesbizottságának.

Munkásságának elismeréseként 1997-ben megkapta a Kodály Zoltán-díjat, 2008-ban a József Attila-díjat, 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, 2016-ban a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét, 2017-ben a Polgári Magyarországért díjat, 2019-ben a Krynicai Nemzetközi Gazdasági Fórum Stanislaw Vincenz lengyel íróról elnevezett Új Európa új kultúrája díját.

A Széchenyi-díjat 2020-ban vehette át a közép-európai kultúra nemzetközileg is elismert kutatójaként, elsősorban a magyar, lengyel, szlovák és horvát nép nemzeti szimbólumainak és mítoszainak összehasonlító vizsgálata terén elért tudományos eredményei elismeréseként. 2022-ben elsők között kapta meg a Felczak-díjat, amelyet a lengyel-magyar barátsághoz kiemelkedő mértékben hozzájáruló személyeknek ítélnek oda.

A magyar nemzet biztonsága címmel kedden jelenik meg az idei irodalmi Nobel-díjas Krasznahorkai László új regénye a Magvető Kiadó gondozásában. "Minden pillangó lepke, de nem minden lepke pillangó. Mindez és emellett sok más lényeges tudnivaló a lepkék életéről, haláláról kiderül Krasznahorkai László november...
2025. NOVEMBER 10.
[ 15:56 ]
A Szekeres László Alapítvány SzekerEST elnevezésű rendezvénysorozata keretében november 13-án egy újabb érdekes és figyelemfelkeltő előadás lesz. A csütörtökön 18 órakor kezdődő esemény vendége Rákosi György órásmester, a Vályi Órás Iskola intézményvezetője lesz, aki ismeretterjesztő szakmai előadást tart...
2025. NOVEMBER 10.
[ 11:06 ]
A kortárs magyar irodalom egyik legizgalmasabb darabja, a 2017-ben kiadott kétkötetes Világló részletek miatt díjazták a Kossuth-díjas Nádas Pétert – olvasható az író hivatalos Facebook-oldalán. A Prix Médicis esélyeseit szeptember 12-én mutatták be, majd az elismerés mögött álló kilenctagú zsűri október 16-án egy...
2025. NOVEMBER 7.
[ 19:30 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó