Megtartotta bemutatóját a Tanyaszínház Kavillón. A bemutatót megelőzően két vajdasági településen, Bácsfeketehegyen és Kishegyesen volt beharangozó előadás. Mindhárom településen szép számban jelentek meg a nézők, akik vastapssal jutalmazták a színészek teljesítményét.
A Tanyaszínháznak nagy múltja van, hiszen 47 éve járja a vajdasági településeket, hogy a színház csodáját a legeldugottabb falvakba is elvigye.
Idén Ivo Brešan horvát író művét, a Paraszthamletet láthatja a közönség, Urbán András rendezésében.
A darab a második világháború utáni Jugoszláviában játszódik. Az egykori kommunizmus alatt kibontakozó kapzsiságról, képmutatásról, az erkölcsökhöz való viszonyról szól. Egy kisfaluban Shakespeare Hamletjét vinnék színre, de az ottani vezetés szerinti felesleges sallangok mellőzésével, annak egy „lemeztelenített” változata jelenik meg, humoros, egyben tanulságos helyzeteket produkálva.
A Tanyaszínház színészei kitartó munkával készültek az előadásra, egy gördülékeny, sok szempontból tanulságos és értelmezhető darab lett az eredmény, amit érdemes megnézni. Az egykori rendszer visszásságait kifigurázva, jelen korunk aktuális jelenségeire is reflektál a darab.
A nyár folyamán összesen 26 vajdasági településre látogat el a Tanyaszínház társulata.


