Kultúra
Áder János: Felül kell emelkedni azon, ami szétválaszt
Betűméret:             

Jankovics Marcell hitt az igazságban, küzdött az értéktelen ellen – hangsúlyozta Áder János volt köztársasági elnök Székesfehérváron, a Szent István Király Múzeumban, a művésznek emléket állító Hit, remény és rajzfilm című kiállítás csütörtöki ünnepélyes megnyitóján.

Áder János kiemelte, hogy a művész „rajzokba sűrített igazsága túlmutat az ember pillanatnyi szükségletein, alkotásaival képes volt kifejezni a világmindenséget, annak bonyolult viszonyrendszereit”. Rámutatott, hogy a sokadik magyar nemzedék műveiben ismeri fel az igazságot, akár „az üveghegyen túl is”.

Jankovics Marcell munkáiban az ösztönös művészet tökéletes harmóniában volt a tudatos alkotással: álom a valósággal, ősi közösségélmény az egyedi kreativitással, kereszténység a néphagyománnyal – mondta.

„Nem kell a világot keresztüllátó messzinézőnek lenni, hogy tudjuk, milyen fontos szerep jut Jankovics Marcell életművében égnek és földnek, embernek és természetfelettinek, állandóságnak és változásnak”, amelyek láthatók lesznek Székesfehérváron is – fűzte hozzá.

Áder János arra hívta fel a figyelmet, hogy augusztus 20-hoz közeledve, Szent Istvánt ünnepelve felül kell emelkedni azon, ami szétválaszt, „a különbségek helyett a vonalakat kell keresni, amelyet nem közénk húztak, hanem Jankovics Marcell módjára összekötnek bennünket”. Úgy vélte, ilyen „a nyelv, amit beszélünk és óvnunk kell, a kultúra, ami meghatározza gondolkodásunkat, a képek, amiket lelkünkből rajzoltak, és a hagyományok, amikben magunkra ismerhetünk”.

Turi Attila, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke azt hangsúlyozta: a művésznek a kommunista diktatúra nem engedte, hogy építész lehessen, ezért házat nem épített, de hazát, közösséget és nemzetet igen. „A teremtett világban dolgozott, ahol létünket Isten ragyogásában láthatjuk” – fogalmazott.

Szász Jenő miniszteri biztos, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, a kiállítás védnöke arról beszélt, hogy Jankovics Marcell a nemzet művésze volt, „a magyarok reménységének dalnoka, aki képes volt megszólaltatni azt a hangszert, a reménykürtöt, amelynek hangját csak meg kell hallanunk”. Amennyiben ezt az ember megteszi, „reménydalnok” lehet a kétségbeesett világban – tette hozzá.

Vincze Máté közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár kiemelte: Jankovics Marcell keresztény gyökerekből táplálkozva világhírűvé tette a magyar rajzfilmet. Megemlítette, hogy a művész rajzfilmbeli „szuperhősei” valóságosak, mert megdolgoznak a sikerért, szorgalommal, lélekkel és tudással.

Spányi Antal, a Székesfehérvári Egyházmegye megyés püspöke hangsúlyozta, hogy a remény szent évében egy értékes kiállítás nyílik az ország történelmi fővárosában, amelynek fontos üzenete van a mai kor emberének, mely sokszor eltéved a világ mesterséges környezetében. Megjegyezte: nem szabad hagyni, hogy a hamisság irányítsa a világot, ebben segítenek Jankovics Marcell alkotásai is.

Tóth Norbert főtanácsos, a kiállítás kurátora azt mondta Jankovicsról, hogy a 20-21. század fordulójának magyar zsenije, művészete nemzetközileg beágyazott, miközben a kisugárzása egyetemes. Jelezte, hogy a tárlat tematikája háromféle módon kapcsolódik a szentévhez: hitben, reményben és zarándoklatban.

A kiállítás hat egymást követő teremben valósul meg a Szent István Király Múzeum főépületében. A kiállítás Jankovics Marcell (1941-2021), a nemzet művésze műegyütteseit mutatja be, amelyek mozgó- és állóképeket, installációkat, valamint fény-, illat- és hangélményeket ötvöznek, ezeket a Szent István Király Múzeum történeti, régészeti és néprajzi gyűjteményének egy-egy releváns vagy izgalmas tárgya egészíti ki, egyedi párosításokat hozva létre.

A kiállítás október 19-ig látogatható.

Augusztus 13-án 19 órai kezdettel rendhagyó találkozót tartanak Székelykevén a Cyclo Camp rendezvénytermében, a Petőfi Sándor utcában. Négy itteni születésű és székelykevei kötődésű alkotó, két író és költő, Géber László és P. Nagy István, valamint két képzőművész, Mezei Erzsébet és Péter László...
2025. AUGUSZTUS 11.
[ 23:11 ]
Az egykori Jugoszlávia népszerű énekesnője, igazi zenei dívája, Gabi Novak hétfőn 90 éves korában elhunyt – írja a Glazba.hr. Gabi Novak 1936. július 8-án született Berlinben. Édesapja, Đuro Novak, Hvar szigetéről származott, édesanyja, Elizabet Rajman, német volt. Gyermekkorát Berlinben és Hvaron töltötte, ahová...
2025. AUGUSZTUS 11.
[ 12:42 ]
Augusztus 6-án hivatalosan is kezdetét vette a 31. Sziget Fesztivál, ahol a megszokott élmények mellett az idei év komoly meglepetéseket is tartogat – még azok számára is, akik évről évre visszatérnek. Az Óbudai-szigeten ezúttal gyökeresen új koncepcióval várják a látogatókat: a szervezők teljesen átalakították a...
2025. AUGUSZTUS 7.
[ 19:02 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó