A Svéd Akadémia csütörtökön Stockholmban bejelentette, hogy Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda a 2025-ös irodalmi Nobel-díjat. A hivatalos indoklás szerint „látnoki erejű műveiért, amelyek az apokaliptikus terror közepette is képesek megmutatni a művészet erejét” részesült az elismerésben. A döntéssel a magyar irodalom újabb világszintű elismerést kapott: huszonhárom év telt el azóta, hogy Kertész Imre 2002-ben elnyerte a díjat.

Krasznahorkai László 1954. január 5-én született Gyulán. Jogot tanult Szegeden és Budapesten, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemen magyar–népművelés szakon szerzett diplomát. A hetvenes évek végén a Gondolat Kiadónál dolgozott, 1982-től pedig írásaiból élt. Első elbeszélése, a Tebenned hittem 1977-ben jelent meg a Mozgó Világban, első regénye, az 1985-ös Sátántangó pedig egy csapásra kultikus művé vált. A pusztulás és a széthullás vízióját kíméletlen pontossággal ábrázoló regény a magyar próza egyik meghatározó alkotása lett.

Krasznahorkai a nyolcvanas évektől Tarr Béla filmrendező alkotótársa lett, közösen készítették a Kárhozatot, a Werckmeister harmóniákat és A torinói lovat, utóbbi 2011-ben elnyerte a Berlini Filmfesztivál zsűrijének nagydíját. A Sátántangó filmváltozata, a maga hét és fél órájával, máig a magyar filmtörténet egyik legjelentősebb vállalkozása.

A kilencvenes évektől az író szinte folyamatosan úton volt. Magyarország és Németország mellett hosszabb időt töltött Japánban, Kínában, az Egyesült Államokban és számos európai országban. Utazásai mélyen beépültek művészetébe: írásaiban a tér, az elzártság, a végtelen távolságok és a mozdulatlanság visszatérő motívumok.

Művei között olyan regények és elbeszéléskötetek találhatók, mint Az ellenállás melankóliája, Háború és háború, Seiobo járt odalent, Báró Wenckheim hazatér, vagy legújabb könyve, a 2024 elején megjelent Zsömle odavan. Novemberben új regénye, A magyar nemzet biztonsága lát napvilágot.

A látomásos próza mestere

Krasznahorkai stílusát a hosszú, hömpölygő mondatok, a filozofikus elmélyültség és az elbeszélő személytelensége jellemzik. Műveit gyakran nevezik mágikus realizmusnak vagy vizionárius prózának, és rokonítják Kafka, Faulkner, Márquez és Thomas Bernhard világával. Egy amerikai kritikus így írt róla: „Őt olvasni olyan, mintha embereket néznénk, akik körbeállnak valamit, amiről azt hisszük, tűz – de közelebb lépve kiderül, hogy nincs ott semmi, csak a semmi körül gyűltek össze.”

Az író több mint húsz rangos nemzetközi elismerés birtokosa, köztük a Man Booker International Prize, a Formentor-díj és az Osztrák Állami Díj az Európai Irodalomért. Magyarországon megkapta a József Attila-, a Kossuth- és a Prima Primissima-díjat is.

Az irodalmi Nobel-díjat 1901 óta 122 író kapta meg. Magyarország ezzel harmadik alkalommal került a díjazott nemzetek közé, és Krasznahorkai elismerése új fejezetet nyit a magyar irodalom nemzetközi történetében.