Kultúra
Átadta díjait az idén 80 éves Magyar Írószövetség
Betűméret:             

Nagy Elek, Alexa Károly, Bertha Zoltán, Király Farkas és Szörényi László is elismerésben részesült a Magyar Írószövetség alapításának 80. évfordulója alkalmából rendezett gálán.

A szervezet jubileuma alkalmából tartott keddi gálaesten átadták az új Örökös Tagság okleveleket, a Hieronymus-díjat, valamint a szövetség idén alapított Mecénás-díját is – közölte szerdán az Írószövetség az MTI-vel.

A budapesti Benczúr Ház dísztermében tartott eseményen a szervezet elnöksége Örökös Tagság-díjjal tüntette ki Alexa Károly írót, irodalom- és művelődéstörténészt, aki esszé- és tanulmányköteteiben, valamint irodalom- és művelődéstörténeti írásaiban többek között Mikszáth Kálmán életművével, Hajnóczy Péter munkásságával, illetve „a magyar nemzeti karakter alakulásával az idő tükrében” foglalkozott – áll a közleményben.

Kiemelték, hogy Alexa Károly a hetvenes években Weöres Sándor, Illyés Gyula és Pilinszky János kézirataival is foglalkozott, sokat tett Hamvas Béla elismertetéséért, és szerkesztőként – többek között a Kortárs, a Mozgó Világ, a Hitel és az Életünk folyóiratoknál – számos fiatal alkotót segített pályája kezdetén.

Örökös Tagság-díjjal tüntették ki Bertha Zoltán irodalomtörténészt is, akinek életműve több mint ezer esszét, tanulmányt és kritikát ölel fel az 1980-as évektől napjainkig. Önálló kötetei között szerepelnek Sütő Andrásról, Bálint Tiborról, Kányádi Sándorról és Németh Lászlóról szóló munkái is. A közlemény szerint Bertha hittel és kitartással dolgozik a magyarság identitásának részét képező történelmi emlékezet, valamint az irodalmi és kulturális értékek megőrzéséért, miközben pedagógusi és szerkesztői tevékenysége szintén kiemelkedő.

Örökös Tagság-díjat kapott Szörényi László irodalomtörténész, a kortárs magyar irodalomtudomány nagy műveltségű és széles látókörű alkotója, akinek kutatási területe a magyarországi humanizmus korától az európai újlatin költészeten át egészen a jelenkorig ível, felölelve a teljes magyar irodalomtörténetet. Szörényi 15 éven át vezette a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetét, és meghatározó szerepet vállalt az egyetemi oktatásban, a tudományszervezésben és a kulturális diplomáciában is.

A Magyar Írószövetség idén megalapította a Mecénás-díjat is, amellyel azoknak a magánszemélyeknek mondanak köszönetet, akik anyagi támogatásukkal segítik a szervezet munkáját. Az oklevéllel és Simon Rozália kisplasztikájával járó elismerést elsőként Nagy Elek vállalkozó, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke vehette át.

A Hieronymus-díj, amely a Magyar Írószövetség és a Telegdy Polgár István Alapítvány legmagasabb műfordítói elismerése, idén Király Farkas író, költő, műfordító munkásságát ismerte el. A díjat minden évben egy-egy műfordító kapja kiemelkedő szakmai teljesítményéért.

Elhunyt Chuck Norris - illusztráció
2026. MÁRCIUS 20.
[ 15:47 ]
Lőte Attila, a magyar színjátszás egyik meghatározó alakja életének 91. évében halt meg. Az Index által közzétett gyászhírt a művész testvére erősítette meg a lapnak. A színművész 1934. június 13-án született Szegeden, diplomáját a Színház- és Filmművészeti Főiskolán vette át 1957-ben. Friss diplomásként...
2026. MÁRCIUS 15.
[ 17:26 ]
Helyi idő szerint vasárnap este rendezik meg a 98. Oscar-díjátadó gálát a Los Angeles-i Dolby Színházban. A Disney+ steramingszolgáltató programján a magyar nézők számára hétfőre virradóra élőben közvetített műsor házigazdája Conan O´Brian Emmy-díjas amerikai komikus lesz. Az Amerikai Filmművészeti és...
2026. MÁRCIUS 15.
[ 8:06 ]
A magyar kultúra egyik legrangosabb kitüntetését, a Kossuth-díjat vehette át Rúzsa Magdi március 15-e alkalmából az Országház Kupolatermében. Az állami elismeréseket Sulyok Tamás köztársasági elnök adományozta a nemzeti ünnep alkalmából. A vajdasági származású énekesnő 1985-ben született Verbászon. A zene már...
2026. MÁRCIUS 14.
[ 11:26 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó