Kultúra
Elhunyt Kálloy Molnár Péter színművész
Betűméret:             

Rövid lefolyású betegségben, 55 évesen hétfőn elhunyt Kálloy Molnár Péter színész, rendező, író, zenész - közölte a család az MTI-vel.

Kálloy Molnár Péter kiemelkedő tehetségű, sokoldalú alkotó volt, aki évtizedeken át meghatározó szereplője volt a magyar színházi és filmes életnek. Művészi munkássága, különleges hangja, humora és érzékenysége generációk számára tett maradandóvá számos szerepet és alkotást - olvasható a közleményben.

Kálloy Molnár Péter 1970-ben született Mezőcsáton, a debreceni Ady Gimnázium dráma tagozatán érettségizett, majd 1991-től a Nemzeti Színház társulatának tagja lett. 1993-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Iglódi István osztályában. 1993-1997 között a Vígszínház társulatának volt a tagja, 1997 óta szabadfoglalkozású művész.

A széles publikum többek közt filmszerepeiből, valamint a Beugró című televíziós műsor állandó szereplőjeként ismerhette meg, de rendszeresen szinkronizált is. Rendezett Rómeó és Júliát, Macbethet, legnagyobb színházi sikerét a Shakespeare Összes Rövidítve hozta meg számára, amelyet több mint két évtized alatt 600-nál is többször adtak elő.

Három szólólemeze jelent meg. Nemzetközi produkciókban is feltűnt, például a Budapest, az Amerikai rapszódia vagy a Suszter, szabó, baka, kém című filmekben láthatta a közönség.

A búcsúztatás részleteiről később adnak tájékoztatást.

Elhunyt 88 éves korában Tom Stoppard brit drámaíró, a Szerelmes Shakespeare Oscar-díjas forgatókönyvírója - jelentette be szombaton ügynöksége, a United Agents közleményben. Stoppard békésen, családja körében halt meg dél-angliai otthonában, Dorsetben - írták a közleményben. „Emlékezni fogunk rá munkáiról,...
2025. NOVEMBER 29.
[ 23:39 ]
Ünnepélyes keretek között adták át a Kristálygömb Díjat a Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferencia kísérőrendezvényeként a szabadkai Műszaki Szakfőiskolán. A 2025-ös elismerést elsősorban könnyűzenei alkotói munkásságáért ítélték oda Sóti Julinak. A díjazott személyes hangvételű...
2025. NOVEMBER 29.
[ 21:14 ]
Toldi Éváé a Híd Irodalmi Díj, a Forum Képzőművészeti Díjat Sárkány Balázs kapja, a Vajdasági Magyar Művészeti Díjat pedig Siflis Zoltán érdemelte ki. A Forum Könyvkiadó Intézet tájékoztatja a nyilvánosságot, hogy a Híd Irodalmi Díj bírálóbizottsága Berényi Emőke (elnök), Bordás Győző, Sándor Zoltán,...
2025. NOVEMBER 28.
[ 13:02 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó