Kultúra
Elhunyt Radnóti Zsuzsa dramaturg
Betűméret:             

Életének 89. évében elhunyt Radnóti Zsuzsa Kossuth- és Jászai Mari-díjas dramaturg, drámatörténész - tudatta az Örkény István Színház a Facebook-oldalán.

A Vígszínház egykori dramaturgiai vezetője, a Színházi Dramaturgok Céhének volt elnöke, Örkény István író özvegye kedden halt meg.

"Érdemei írói nemzedékek színpadra segítésében, generációk szakmai tanításában és Örkény István életművének gondozásában elévülhetetlenek" - búcsúzott a társulat közeli barátjától az Örkény Színház.

Radnóti Zsuzsa az ELTE bölcsészkarának magyar-német szakán szerzett diplomát. 1963-tól a Vígszínház dramaturgja volt, majd a dramaturgia vezetőjeként nagy szerepe volt az új magyar dráma 1970-es évekbeli kibontakozásában. 2009-ben megvált a színháztól, azóta vendégdramaturgként járt vissza.

A magyar drámairodalom új vonulatával, főként Füst Milán életművével foglalkozott. Örkény István felesége volt, s az író halála óta az életmű gondozója. Tevékeny részt vállalt a színházi élet szervezésében, a fiatal tehetségek felfedezésében: a zalaegerszegi Nyílt Fórum, valamint a Radnóti Miklós Színház Nyílt Műhelyének alapítója volt. 2013 óta a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja volt.

Fő művei között van a Cselekvés-nosztalgia (1985), a Mellékszereplők kora: Magyar drámák a nyolcvanas években (1991), A próféta színháza (Füst Milán színházáról - 1993), a Lázadó dramaturgiák (magyar drámaírók portréi - 2003) és a Megmozdult irodalom (2021).

1980-ban Jászai Mari-díjat, 1996-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét, 2002-ben a Pro Cultura Urbis díjat vehette át. 2003-ban érdemes művész lett, 2009-ben Hevesi Sándor-díjjal jutalmazták. 2013-ban ő volt a Krisztina-díj kitüntetettje.

2017-ben Kossuth-díjjal tüntették ki "a kortárs magyar irodalom legjelentősebb alkotásainak hiteles, a szerzői koncepciót híven tükröző színpadra állítása mellett a hazai drámairodalom történetének kutatása és publikálása terén is rendkívüli munkája elismeréseként".

2017-ben megkapta a Vígszínház Harsányi Zsolt Emlékdíját, valamint a Színházi Kritikusok Céhének életműdíját. 2019-ben Hazám-díjjal tüntették ki.

2019-ben megalapította a Kortárs Magyar Dráma-díjat, amelyet évente adnak át.

Meghalt Patrick Stewart - illusztráció
2026. OKTÓBER 30.
[ 0:11 ]
Visszatér Újvidékre az Exit fesztivál – jelentették be a szervezők a rendezvény hivatalos közösségi oldalain. „A történelmi győzelem háromnapos, igazi szerb módra történő megünneplése után rendkívül boldogok vagyunk, hogy megerősíthetjük: az Exit hazatér” – áll a közleményben. A szervezők emlékeztettek...
2026. OKTÓBER 29.
[ 14:24 ]
Kiss József mérnöknek, a Ferenc-csatorna megépítésében meghatározó szerepet játszó szakembernek állít emléket a Szabadkai Városi Múzeum új vendégkiállítása. A Kiss József – Az ember, aki átalakította Bácskát című tárlatot október 28-án, szerdán 17 órakor nyitják meg a múzeumban, a Zsinagóga tér 3. szám...
2026. OKTÓBER 27.
[ 7:20 ]
A SzekerEST elnevezésű rendezvénysorozat október 30-ai eseményének vendége dr. Klinovszky Andrea, szakpszichológus, Gyászfeldolgozás Módszer® Specialista és Tréner, a Szekeres László Alapítvány munkatársa lesz, aki Gyászfeldolgozás – apró, tudatos lépésekkel a gyógyulásig címmel tart előadást. Napjainkban a gyász...
2026. OKTÓBER 26.
[ 15:03 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó