Kultúra
Elhunyt Jónás Gabriella
Betűméret:             

Életének 73. évében, hosszan tartó betegség után elhunyt Jónás Gabriella színművésznő, a hírt fia, Korica Péter tette közzé a közösségi médiában.

A budapesti születésű Jónás Gabriella színészi diplomáját a Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1974-ben kapta meg, Várkonyi Zoltán és Marton László növendékeként. Harmadévesen házasságot kötött főiskolai osztálytársával, Korica Miklóssal. Színészi pályájukat együtt kezdték a szabadkai Népszínházban, 1993-ig voltak a társulat tagjai.

1993-tól beszédtechnikát és művészi beszédet tanított az Újvidéki Művészeti Akadémián. Igazgatója volt a szabadkai Kosztolányi Dezső Színháznak, a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának és a Palicsi Nyári Színházi Esték nemzetközi fesztiválnak. 2000-től két évadot férjével az egri Gárdonyi Géza Színház társulatában töltött, majd visszatértek Szabadkára, és a Kosztolányi Dezső Színházban illetve a Népszínházban szerepeltek. Fellépett Kassán, Újvidéken és a Kisvárdai Várszínházban is.

Éveken át szerkesztette a Szabadkai Rádió kabaréműsorát, szerepelt hangjátékokban és irodalmi műsorokban, közölte a Szabadkai Rádió Emlékoldal a Facebookon.

Vajdasági nívódíjas, megkapta a Bodrogvári Ferenc-díjat és többször elnyerte a legjobb női főszereplő díját a Vajdasági Színházak Találkozóján.

Megrongálták Radnóti Miklós szobrát a szerbiai Borban, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács feljelentést tett az ügyben. A szerbiai bányavárosnak Magyarország 1979-ben ajándékozott Radnóti-szobrot, ám a 600 kilogrammos, bronzból készült emlékművet 2001-ben ellopták. 2004-ben új szobrot állítottak a meggyilkolt költőnek,...
2026. AUGUSZTUS 6.
[ 12:49 ]
Csütörtökön kezdődik Oromon a tizenkettedik Malomfesztivál, amely augusztus 6-a és 8-a között koncertekkel, irodalmi programokkal, műhelyfoglalkozásokkal, színházzal és közéleti beszélgetésekkel várja a látogatókat. A természetközeli, közösségi fesztivál idei kínálatában a Híd Kör Egyesület és a MALTER...
2026. AUGUSZTUS 4.
[ 12:34 ]
Elindult a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) Mohács 500 projektjének honlapja, amely az intézet által koordinált feladatokon és megvalósult eredményeken keresztül mutatja be a mohácsi csata kutatásának legújabb eredményeit, valamint a jubileumi programsorozat legfontosabb kezdeményezéseit - tudatta a NÖRI kedden az...
2026. AUGUSZTUS 4.
[ 12:04 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó