Kultúra
Népiének-mesterkurzust tartanak a hétvégén Csókán
Betűméret:             

Második alkalommal szervez népiének-mesterkurzust a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet. A kétnapos műhelymunkát augusztus 15-én és 16-án tartják Csókán, a Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület székházában.

A három alkalomból álló mesterkurzus-sorozat célja a hagyományos népi énekkultúra továbbörökítése és a vajdasági magyar népiénekes-utánpótlás szakmai fejlődésének támogatása. A képzés elsősorban a fiatal szólóénekeseknek kínál lehetőséget arra, hogy fejlesszék énektechnikájukat, és hitelesebben, magabiztosabban szólaltassák meg a Kárpát-medence népdalkincsét.

A kétnapos programon egyéni konzultációkat és csoportos foglalkozásokat is tartanak. A résztvevők segítséget kapnak az énektechnikai nehézségek felismeréséhez és leküzdéséhez, emellett az önálló felkészülés módszereivel is megismerkedhetnek. A gyakorlati munka mellett elméleti előadásokon mutatják be az egyes tájegységek népzenei sajátosságait, stílusjegyeit és az autentikus előadásmód legfontosabb szempontjait.

A foglalkozásokat Berec-Csizmadia Anna, Sőregi Anna, Palócz Réka és Szabó Annamária vezeti. A program a csókai Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület partnerségével, Szabó Annamária népdalénekes és népiénekoktató koordinálásával valósul meg.

A mesterkurzus-sorozat harmadik műhelymunkáját szeptemberben rendezik meg. A képzés során kidolgozott népdal-összeállításokat a résztvevők később koncerten mutatják be.

A programsorozat a Nemzeti Kulturális Alap, a Csoóri Sándor Alap, a magyar kormány és a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósul meg.

Rúzsa Magdi: Itthon vagyok! - illusztráció
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 16:29 ]
Húsz állomást már maga mögött tud a Tanyaszínház idei nyári turnéja. A társulat Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című klasszikusát viszi el Vajdaság településeire Mezei Kinga rendezésében. Az augusztus 8-i kispiaci előadás után rövid szünet következik, majd augusztus 16-án folytatódik a körút, amelynek során...
2026. AUGUSZTUS 9.
[ 23:47 ]
Nem várhatók áram- vagy vízellátási problémák az idei Sziget Fesztiválon – jelentette ki Gerendai Károly, a rendezvény alapítója a pénteki sajtóbejáráson. Elmondása szerint a fesztivál saját áramtermelő aggregátorai szükség esetén az áramigény mintegy 95 százalékát is képesek fedezni, ám a jelenlegi helyzet...
2026. AUGUSZTUS 7.
[ 17:12 ]
Megrongálták Radnóti Miklós szobrát a szerbiai Borban, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács feljelentést tett az ügyben. A szerbiai bányavárosnak Magyarország 1979-ben ajándékozott Radnóti-szobrot, ám a 600 kilogrammos, bronzból készült emlékművet 2001-ben ellopták. 2004-ben új szobrot állítottak a meggyilkolt költőnek,...
2026. AUGUSZTUS 6.
[ 12:49 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó