Kultúra
A kocsani diszkótűz túlélőiről készült filmet mutattak be Szarajevóban
Betűméret:             

Világpremierjét tartották a Szarajevói Filmfesztiválon Milcso Mancsevszki északmacedón rendező Jó emberek (Dobri ljudi) című dokumentumfilmjének, amely a 63 halálos áldozatot követelő kocsani diszkótűz túlélőinek és segítőinek történetét dolgozza fel.

A film a 2025. március 16-i tragédia túlélőivel, valamint azokkal a fiatalokkal készült interjúkra épül, akik a tűz idején a Puls diszkóban rekedt emberek segítségére siettek. Az alkotást a fesztivál előtt a gyászról, a túlélésről és az emberi méltóságról szóló, kompromisszumok nélküli filmes meditációként harangozták be.

A rendező a vetítés előtt úgy fogalmazott: a film sajátos módon foglalkozik az emberi szenvedéssel, és nemcsak dokumentumfilm, hanem egyben dokumentum is. Mint mondta, fontosnak tartotta, hogy az érintettek történetét közvetítők nélkül rögzítsék és mondják el. A forgatás már egy hónappal a tragédia után megkezdődött, hogy megörökíthessék a túlélők konkrét tapasztalatait, gondolatait és érzéseit. A vetítés után a filmben szereplő két túlélő is beszélt a közönség előtt.

Az Észak-Macedónia keleti részén, Szkopjétól mintegy száz kilométerre fekvő Kocsaniban 2025. március 16-án hajnalban ütött ki tűz a Puls diszkóban, ahol a DNK együttes adott koncertet. A lángok pirotechnikai eszközök használata miatt csaptak fel. A tragédiában 63 ember vesztette életét, és több mint kétszázan megsérültek, többségük fiatal volt.

A vizsgálat szerint a szórakozóhely érvényes működési engedély nélkül üzemelt, és számos biztonsági előírást megsértett.

A tragédia ügyében 2025. november 19-én kezdődött meg a büntetőper a szkopjei Idrizovo börtön tárgyalótermében. Az ügyészség 35 embert és három jogi személyt vádol a közbiztonság elleni súlyos bűncselekményekkel.

Szűcs Nelli Fedák Sári-estje Zentán - illusztráció
2026. SZEPTEMBER 13.
[ 10:35 ]
Négy bemutatót tervez a 2026/2027-es évadban a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata, amely A Mester és Margaritával kezdi az évadot - mondta Andrej Boka, a társulat művészeti vezetője az MTI-nek pénteken. Bihail Bulgakov regényének színpadi adaptációját október 9-én Igor Pavlovic rendezében mutatják be. Az előadást a...
2026. SZEPTEMBER 11.
[ 13:15 ]
Hagyományos utcakiállítást szerveznek Zenta városnapi rendezvénysorozatának keretében szeptember 10-én, csütörtökön. Az idei tárlat a város történelmének és kulturális életének jelentős alakjait, valamint fontos évfordulóit mutatja be. A kiállítás délelőtt fél 11-kor nyílik meg a városháza főbejáratától...
2026. SZEPTEMBER 9.
[ 13:14 ]
Két tolvaj betört a francia Riviérán található Renoir Múzeumba, és négy műalkotást lopott el, egyet menekülés közben elejtettek. Az országos és városi rendőrség is a helyszínen van a dél-franciaországi Cagnes-sur-Mer településen található Renoir-múzeumnál, miután az intézményből több millió euró értékű...
2026. SZEPTEMBER 8.
[ 11:30 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó