Kultúra
Kishegyes: Hangverseny a galériában
Betűméret:             
Dudás Virág Ervin hegedűjátékát élvezhette ma a kishegyesi közönség. Az újvidéki Isidor Bajić zenei középiskola kiemelkedően tehetséges diákja már évekkel ezelőtt hírnévre tett szert, határon innen és túl, hiszen már a topolyai alapfokú zeneiskola diákjaként számos versenyen, fesztiválon és szemlén bizonyította tehetségét és tudását, gyűjtötte be a zsűri által odaítélhető maximális pontszámokat. A helyi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület szervezésében az iskola galériájában előbb egy szál hegedűvel, majd Ksenija Đukić tanárnő zongorakíséretével, Fiorillo, Wieniawski, Lalo, Vivaldi, Paganini, Kreisler és Bartók–Székely műveket adott elő.
A hangverseny előtt az est moderátora, egyben Ervin felkészítő tanára, Zima Csaba mondott egy kis bevezetőt a művekkel kapcsolatban. A párost végül a közönség többször is visszatapsolta. A tehetséges kishegyesi hegedűsről biztosan sokat fogunk még hallani, és ahogyan a szervező, Linka B. Gabriella, a művelődési egyesület elnöke elmondta, talán bízhatunk abban, hogy szülőfalujában is gyakran élvezhetjük majd virtuozitását.
tp
November 6-án, pénteken Szabadkán folytatja útját a Képregény Karaván, a Vajdasági Magyar Képregény Társaság vándorrendezvénye. A képregények világát népszerűsítő esemény vendége ezúttal a magyarországi 5panels képregénykiadó két vezetője, Szebeni Péter és Pádár Ádám lesz. A találkozót 18 órától tartják...
2026. NOVEMBER 5.
[ 15:34 ]
Nemes László Moulin című történelmi drámája a franciaországi bemutató hetében az új filmek nézettségi listájának élére került, és a Benelux államokban is az első helyen debütált. Az alkotás a francia közönség tetszését is elnyerte: az Écran Total filmes szaklap az Audience Favourite, vagyis a Közönség Kedvence...
2026. NOVEMBER 4.
[ 18:26 ]
A korábbi kiadásokon részt vevő jelentős színházi alkotók térnek vissza a 10. Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztiválra, melyet november 10. és 22. között rendez meg a Kolozsvári Állami Magyar Színház - közölte Tompa Gábor, a fesztivál igazgatója szerdán sajtótájékoztatón Kolozsváron. A kolozsvári magyar...
2026. NOVEMBER 4.
[ 17:26 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó