Magazin
Megette a 120 ezer dolláros banánt

Megette egy látogató Maurizio Cattelan alkotását, egy ragasztószalaggal falra erősített banánt a kortárs képzőművészeti Art Basel Miamiban rendezett kiállításán, ahol előzőleg egy francia műgyűjtő 120 ezer dollárért megvásárolta az olasz képzőművész Comedian (Komédiás) című művét.

A magát georgiai születésű New Yorkban élő képzőművésznek nevezett David Datuna Instagram oldalán közzétett videójában felfedte, hogy ő volt az elkövető, aki letépte a fehér falról a banánt és elfogyasztotta. „Performansz művészet, amelynek a címe Éhes művészet” – mondta, miközben lehúzta a gyümölcs héját és beleharapott.

Köszönöm, nagyon finom” – tette hozzá.

A videón jól hallható a többi látogató kuncogása, amint a galéria egy ideges illetékese átkíséri őt egy másik terembe. „Nem semmisítette meg a műalkotást, a banán a gondolat” – mondta később Lucien Terra, a Perrotin Galéria illetékes igazgatója a Miami Herald napilapnak. „Datunát nem vették őrizetbe, csak távozásra szólították fel” –tette hozzá.

A műalkotás értékét az eredetiség igazolásában adták meg – írta az újság. A banánt egyébként rendszeresen cserélik, amint rohad.

Datuna előadása után 15 perccel már új banánt ragasztottak a falra. Maurizio Cattelan egyik leghíresebb műve egy 18 karátos arany vécé, amelyet annak idején felajánlott az elnökké választott Donald Trumpnak.

Az öt-hatmillió dollár értékűre becsült műalkotás szeptemberben ismét az érdeklődés középpontjába került, amikor ellopták az angliai Bleinheim-kastélyból. (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
istván
2019. DECEMBER 16. [ 15:35 ]

... Gyurcsány Ferenc már nem csak rétest süt, megihlette a képzőművészet banános irányzata is,... Elkészítette saját műalkotását, majd hataloméhes művészként el is fogyasztotta azt ... Ellenzéki "főmuftiként" nem engedi azt át másnak ... https://www.instagram.com/p/B57X-Jjh0to/?fbclid=IwAR1GxXEaDIMffmQcCNRabw1Sl4sCvCNiYVO9JxdRAc-9mnk9qjlTdJYR_zQ


olvasó
2019. DECEMBER 11. [ 17:01 ]

A sznob műértők és műkritikusok már jóval több rágós banánt bekaptak, de első az üzlet...


Nagy Bata Károly
2019. DECEMBER 11. [ 10:20 ]

Valóban nagy az az állatkert - csak az a baj, hogy alacsony a kerítés! Ha egy vászonra fölragasztott banán műalkotás, (és azt kiállítják, valami zakkant agyú meg pénzt ad érte), csakugyan baj van a világgal. Elsősorban annak az elmeállapotával, aki azt "alkotta", másodsorban aki azt kiállította, harmadsorban pedig aki megvette! Szomorúúú! . . .


Lazio
2019. DECEMBER 10. [ 10:48 ]

Nagy az Isten állatkertje..


Újabb utcai kiállítás nyílt ma délelőtt Zenta főterén, a város napjához kapcsolódóan. A különleges tárlat a város 125 évvel ezelőtti villamosításának, valamint az 1970-es nagy tiszai árvíznek állít emléket. A gazdag képanyaggal illusztrált, látványos pannókból álló tárlat egyik része a város 125 évvel...
2020. SZEPTEMBER 14.
[ 17:55 ]
Az utóbbi napokban jelentősen megnőtt a szájmaszkot használók aránya, de nagyon sokan még mindig nem megfelelően viselik - mondta Németh Franciska, a Szent János Kórház ápolója hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Az ápoló azt mondta, téves az a közösségi médiában terjedő...
2020. SZEPTEMBER 14.
[ 8:17 ]
Több mint 81 ezer dollárért (24,4 millió forint) kelt el Abraham Lincoln hajdani amerikai elnök egy hajtincse és a meggyilkolásáról szóló, 1865-ből származó távirat egy amerikai árverésen. A bostoni székhelyű RR aukciósház közleménye nem tért ki a szombaton véget ért licit győztesének személyére. Előzetesen a...
2020. SZEPTEMBER 13.
[ 18:46 ]
Beolvasás folyamatban