Magazin
Új viselkedési szabályzat van érvényben a görög strandokon, tilosak a bulik
Betűméret:             

Görögországba elfogadták azt az intézkedéscsomagot, amelyek a már ismert szabályzatokat tartalmazza, de új korlátozásokat is bevezettek a nyaralási idény előtt.

A legújabb rendelkezések szerint nem csak az egy helyen tartózkodók számát korlátozzák, hanem a napernyők és az alattuk lévő nyugágyak közötti távolságot is.

A görög strandokon ezer négyzetméteren legfeljebb 40 személy tartózkodhat, a napernyők között pedig legalább 4 méter távolságnak kell lennie. Az előírások szerint a napernyő árnyéka is legalább egy méterre kell, hogy legyen a másik napernyőtől.

Egy napernyő alatt csupán két nyugágyat helyezhetnek el, azok között pedig másfél méteres távolságnak kell lennie. Ez a szabály egyedül a kisgyermekes családokra nem vonatkozik.

Tilosak azok a csapatsportok, amelyekben a játékosok közvetlenül érintkezhetnek egymással, de az éttermek és más szolgáltatások munkáját is korlátozzák.

A zene teljes mértékben tilos, valamint a bulik szervezése is, továbbá nem lehet hosszabb ideig tartózkodni a kávézókban és éttermekben.

A nyaralóknak lehetőségük lesz termékeket rendelni a nyugágyaikhoz, viszont csak a kávé, az üdítő és az ehhez hasonló italok fogyasztása lesz engedélyezett, írja a görög sajtó. (Novosti)

Az Országos Onkológiai Intézet főorvosa a nyílt utcán műtött és mentett meg egy szíven szúrt embert, akinek csupán percei voltak hátra – közölte az intézmény szerdán az MTI-vel. A közlemény szerint múlt vasárnap egy 30 év körüli, szíven szúrt férfihoz kapott riasztást a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. ügyeleti...
2026. ÁPRILIS 29.
[ 12:51 ]
A spanyol Legfőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CGPJ) 1000 euró pénzbírságot szabott ki egy bíróra, amiért ChatGPT segítségével fogalmazott meg ítélettervezetet - közölte a spanyol sajtó hétfőn. A fegyelmi bizottság döntése szerint a bíró, aki az egyik tartományi törvényszék bírája, szabályt szegett, amikor a...
2026. ÁPRILIS 27.
[ 22:44 ]
Az újvidéki rendőrség lefoglalt 17 kilogramm kokaint, valamint őrizetbe vett két smederevói és egy belgrádi férfit. Őket kábítószer előállítása és forgalmazása bűntettének elkovetésével gyanúsítják. Az újvidéki rendőrség egy teherautóban bukkant rá a tiltott szerre Mladenovac területén, a jármű mellett pedig...
2026. ÁPRILIS 26.
[ 18:57 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó