Magazin
Százmillió forintnyi, vélhetően hamis parfümöt találtak a pénzügyőrök Röszkén
Betűméret:             

Több mint 100 millió forint (közel 260 ezer euró) értékű illatszert találtak a pénzügyőrök egy török rendszámú tehergépjárműben elrejtve a röszkei autópálya-határátkelőhelyen - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-t.

Némedi-Varga Éva, a NAV Csongrád-Csanád Megyei Adó- és Vámigazgatóságának referense közölte, a röszkei határkirendeltségen röntgenberendezéssel ellenőrizték egy török sofőr járművét, amely a vámokmányok alapján alumíniumprofilokat szállított. Az "átvilágítást" követően azonban kiderült, a rakomány között eltérő méretű és súlyú áruk is találhatóak.

A kamion ellenőrzése során a kartondobozokban különféle, védjegyoltalom alatt álló parfümhöz hasonló, összesen 2372 üvegutánzat lapult, amelyek eredetét a jármű vezetője nem tudta igazolni. A török állampolgár ellen költségvetési csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, a vélhetően hamis parfümök lefoglalása mellett több mint 13,6 millió forint vámigazgatási bírságot is ki kell fizetnie - tudatta az alezredes az MTI-vel.

Már fél éve zajlik az Oroszország és az Egyesült Államok közötti alagút építésének előkészítése – jelentette ki Kirill Dmitrijev, az orosz elnök különmegbízottja a nemzetközi beruházásokért és gazdasági együttműködésért. „Oroszországban hat hónappal ezelőtt kezdtük meg a megvalósíthatósági tanulmány...
2025. OKTÓBER 18.
[ 15:04 ]
Minden királyi titulusáról lemond András herceg, a brit uralkodó testvére, akivel szemben újabban ismét felmerültek azok a vádak, hogy szoros baráti kapcsolatokat ápolt Jeffrey Epstein néhai amerikai pénzemberrel és elítélt szexuális bűnözővel. A 66. életévében járó András - III. Károly király öccse, a néhai II....
2025. OKTÓBER 18.
[ 9:47 ]
Mikor válik valaki igazán felnőtté? Miért tekintenek a szülők felnőtt gyerekeikre is örök gyermekként? Még ha valaki önálló, dolgozik és saját háztartásban él, a szülők gyakran továbbra is túlféltően viselkednek. A határ a gondoskodás és a túlzott kontroll között azonban vékony, és ha átlépik, az...
2025. OKTÓBER 16.
[ 18:33 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó