Magazin
Nagybecskerekre látogattak a Vajdasági Baráti Egyesület tagjai
Betűméret:             

Háromnapos kirándulásra érkezett Nagybecskerekre a Vajdasági Baráti Egyesület mintegy 70 tagja. Mint Simon Vilmos elnök elmondta, amióta létezik az egyesület, tíz év alatt minden évben más-más helyszínre, hazalátogatnak a tagok.

- Szeretnénk, hogyha azok a gyerekek is, akik már az anyaországban születtek, megismernék Vajdaságot. Olyan helyszíneket nézünk végig, mind Bácskában, mind Bánságban, és reméljük, majd Szerémségben is, amelyek fontosak a helyi magyarság számára, és olyan kulturális és történelmi helyszínek, amelyeket meg kell látogatni. Nagybecskereken először járunk, Bánátban már jártunk, Törökbecsén, de a Dél-Bánságban még nem, és nagyon sok jó barát van itt, akivel találkozunk, és akik segítenek bennünket, hogy minél szebb három nap legyen, úgyhogy nagyon várjuk a programokat. Bejárjuk a belvárost, ellátogatunk a Császár-tóra, ott fogunk hajózni. Lesz egy Aratóbál Muzslyán, ezt nagyon várjuk, illetve arató verseny is lesz, úgyhogy mindannyian készülünk rá. Sokan még ilyet nem láttak. Úgyhogy ez némiképp a hagyományoknak az átadása is a fiatalabb generációnak - mondta Simon Vilmos.

A mai nap folyamán ellátogattak a nagybecskereki városházára, a székesegyházat is megtekintették, a színház épületében is voltak, a református templomban is jártak, és a Szathmáry Karolina Leánykollégiumot is megtekintették.

Kónya-Kovács Otília
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
Garai László
2024. JÚLIUS 6. [ 15:25 ]

Az EU zászlaaja mit keres ott? Ugyanilyen "szimpátiával" ki lehetne tenni az Orosz Föderáció lobogóját is.


Csorba Béla
2024. JÚLIUS 6. [ 8:38 ]

A nagybecskereki magyarok jogérvényesítéséről mindent elmond, hogy az öt kitűzött zászló között még véletlenül sem találjuk a magyart. Mi más ez, mint diszkrimináció? Ráadásul ellenkezik a törvény szellemével is.


Ma a kora délutáni órákban meghalt egy 18 éves lány, aki lezuhant a 13. emeletről. A helyszínre számos rendőr és két mentőautó is kiérkezett. A szerencsétlenül járt lány az épület előtti járdára zuhant. Miután az igazságügyi orvosszakértők befejezték a vizsgálatot, elszállították a holttestet. A...
2024. OKTÓBER 19.
[ 15:22 ]
Az óbecsei rendőrség letartóztatta a 26 éves A. I.-t, akit lopással gyanúsítanak. A rendőrök nem sokkal azután tartóztatták le, hogy a gyanú szerint a helyi katolikus temetőben ellopta egy 73 éves nő táskáját a kerékpárjáról. A táskában pénz, mobiltelefon és személyes iratok voltak. Az ellopott tárgyakat...
2024. OKTÓBER 18.
[ 13:42 ]
A vámhatóság munkatársai egy autóbuszban be nem jelentett árut találtak, melynek értékét 54.000 euróra becsülték. A szokásos ellenőrzés során először a busz hátsó részében, a sofőr holmijainak tárolására szolgáló térben találtak 264 liter Volvo márkájú motorolajat. A további vizsgálat során dobozokat is...
2024. OKTÓBER 18.
[ 12:41 ]
Beolvasás folyamatban