Szent Márton napjához, november 11-hez számos hagyomány, népszokás kötődik, mindemellett az adventi böjtöt megelőző utolsó nap, s ekkor még szabad jókat falatozni, illetve mulatságokat tartani.

A legenda szerint Szent Márton a Római Birodalom Pannónia tartományának Savaria nevű városában (mai Szombathely) látta meg a napvilágot 316-ban vagy 317-ben egy római tribunus (elöljáró) fiaként. A római császár katonájaként szolgáló Márton a franciaországi Amiens városában egy hideg téli estén odaadta meleg köpenyének felét egy nélkülöző koldusnak. Aznap éjszaka álmában megjelent Jézus a koldus alakjában.

Innentől kezdve nem a hadsereget, hanem Istent szolgálta, megkeresztelkedett. Misszionáriusként sok jót cselekedett. Jóságáról még életében legendák keringtek, püspökké akarták szentelni. A monda szerint mikor ennek hírét vette, az érte jövő küldöttek elől nagy alázatosságában a ludak óljába bújt. A szárnyasok azonban gágogásukkal, szárnyuk verdesésével óriási zajt csaptak, így elárulva Márton rejtekhelyét. Mártont 371-ben püspökké szentelték és haláláig, 398-ig Tours-ban segítette a rászorulókat.

Szent Márton kultusza a Pannónia területén már a honfoglalás előtt is virágzott. Szent István tisztelete jeléül a zászlaira a hadvezér Márton képét festette. A hagyomány szerint a szent egy álomban sietett a király és az ország védelmére. Így Szent Márton Szűz Mária után az ország patrónusa lett.

A pannonhalmi bencés apátság is Márton tiszteletére épült azon a helyen (Savaria Sicca), ahol az egyik hagyomány szerint a szent született. A legújabb kutatások viszont minden kétséget kizáróan bizonyítják, hogy Márton szülővárosa Savaria, vagyis Szombathely.

Egy másik változat szerint ez a hagyomány a római időkre nyúlik vissza. November 11-e a naptárban ősidők óta a téli évnegyed kezdő napja: megkóstolták az új bort és az új termés is kitartott bőven, így nagy eszem-iszomot tartottak, hogy jövőre is jó termés legyen mindenhol. A rómaiak Aesculapiust, az orvosistent ünnepelték ilyenkor, s ludat öltek, amely a hadisten, Mars szent madara volt. (A madarak gágogásukkal egyszer megmentették Rómát a gallok éjszakai orv rajtaütésétől.)

A keresztény naptárban is ez alapján kapott helyet: a lúd római neve “avis Martis” (Mars isten madara); régi szófejtéssel „Márton madara”-ként ünnepelték, így nem kellett eltérni a lúdlakomák évnegyedkezdő római szokásától. A reformációnak korában is folytatódott a hagyomány: a protestánsok Luther Márton neve napján emelgették a poharaikat ilyenkor.

A Márton-napi liba-lakomáról szóló első írásos beszámoló 1171-ből származik. Akkoriban ez inkább azzal volt kapcsolatba hozható, hogy

Szent Márton napja jelentette a paraszti év végét,

a népszokás ilyenkor zárták le az éves gazdasági munkákat, kezdődött a természet téli pihenő időszaka. A cselédek ilyenkor kapták meg évi bérüket és hozzá ráadásként egy libát, mert a szárnyasok nyáron felduzzadt hadát a tél beállta előtt meg kellett tizedelni. E napon kóstolták meg az újbort és vágtak le először tömött libákat. Ám e szokás gyökerei is mélyebbre, az aratási időszak végén álló pogány állatvágási ünnepekre nyúlnak vissza, amelyeket a kereszténység így vett át.

Amikor a libasült és az újbor nem hiányozhat az asztalról

Szent Márton napjához, november 11-éhez számos hagyomány, népszokás kötődik, mindemellett az adventi böjtöt megelőző utolsó nap, s ekkor még szabad jókat falatozni, illetve mulatságokat tartani. Az asztalról tájainkon nem hiányozhat a hagyományos libafogás és az újbor sem. Ezen a napon rendszeresek voltak a lakomák, bálok, vásárok.

A magyar nyelvterületen sokfelé elterjedt Szent Márton személyének és a bornak az összekapcsolása. Márton napjára általában megforr az újbor. Ekkor kóstolták meg, ehhez kapcsolódik a mondás: A bornak Szent Márton a bírája. November 11-én kezdték meg az új hordókat a gazdák, ekkor került az asztalra épp a libasült mellé az úgynevezett Libás-bor vagy sok helyen Márton-bor, aminek még gyógyító hatása is volt a hagyomány szerint.

Bálint Sándor szerint Szent Márton pohara a középkorban szentelmény lehetett, az elnevezés pedig a Márton-napi áldomás és a gyógyító célú borivások emlékét őrzi.

A középkori hagyomány szerint Márton tours-i sírjától a kenyér és bor elfogyasztása után a lázbetegek és az ördöngösök gyógyultan távoztak. A Nagypoharú Szent Márton kifejezés utal a búcsúnapján elfogyasztott mártonborra.

Szent Márton püspök vesszeje

Ennek eredete egy répcevidéki legendára vezethető vissza, mely szerint egyszer disznóvész dúlt, és az egyik pásztor bement Szombathelyre Mártonhoz segítségért könyörögni. Álmában a szent püspök fehér nyírfaágat adott neki, hogy ezzel vesszőzze meg a beteg jószágot, és így majd meggyógyul. Márton napján ezért a nyugat-dunántúli falvak pásztorai házról házra jártak, hosszú, lehetőleg dús lombozatú nyírfavesszőkkel. Ezek közül egyet-egyet a gazdának adtak, akik ezzel hajtották ki tavasszal első ízben a disznókat a legelőre. Ha sok lomb volt a vesszőn, az jó szaporulatot ígért. A vessző átadásakor köszöntőt mondtak:

„Adjon Isten jó estét, meghoztam Szent Márton püspök vesszejét. Annyi malacuk legyen, mint ahány ága-boga van. Adja Isten, hogy több Szent Márton-napot is megélhessünk, s erőben, egészségben eltölthessünk, nem ilyen búval, bánattal. Több örvendetesebb napokat adjon Isten, adjon bort, búzát, békességet, s lelkünknek örök üdvösséget!”

Márton-napi hagyományok, népszokások

Márton-naphoz különösen sok babonát, szokást köt a néphagyomány. A naphoz kapcsolódóan beszélhetünk keresztény és pogány szokásokról egyaránt.

Márton-napi időjárási megfigyelések

Eljött Márton fehér lovon: akkor mondták ezt, mikor Márton napon havazott, akkor ugyanis enyhe, latyakos télre számítottak. Ha nem fagyott november 11-én, vagyis Eljött Márton barna lovon, akkor viszont kemény, fagyos tél volt kilátásban. A néphit szerint a Márton-napi eső nem jelent jót, mert utána rendszerint fagy, majd szárazság következik.

„Ha jókedvű Márton, kemény tél lesz, borús Márton, borongós tél” - szól a népi bölcsesség. A népi megfigyelések szerint "Ha Márton napján lúd a jégen áll, karácsonykor sárban botorkál". Ha viszont jó az idő Márton napján, nagyon hideg lesz a tél. Az e napi szép időt, Szent Márton nyaraként is emlegetik Baranyában. „Ha a Márton napja ködös, zűrzavaros tél lészen, ha peniglen hideg, száraz tél", véli a mondás. A galgamácsaiak szerint a Márton-napi jeges eső korai tavaszt jelent. Márton napján „Ha tisztába mégyen le a Nap, kemény tél, ha homályba, lágy tél lészen".

A szőlővidékek némelyikén azt is mondták, ha Márton napkor még zöld a szőlő levele, bizonyosan enyhe télre számíthatunk.

Csallóközben az aznapi havazás további harminc napig tartó havazást ígért.

A liba csontja, mint időjós

Márton-napján a sült liba mellcsontjából az időjárásra is szoktak jósolni. Megvizsgálják a sült mellcsontját, melyből következtetést vonnak le, megjósolják, milyen idő várható a télen.

Ha a lúd mellcsontja barna és rövid, sáros, esős lesz a tél, ha viszont hosszú és fehér, akkor havas.

A csontokat kiteszik a tornácra és a mellcsonton keresztül nézik a naplementét. Ha a nap felhőben megy le, akkor a tél lágy lesz, ha pedig tiszta égen, akkor kemény tél várható.

Más időjárási megfigyelésekből a következő évi szőlő- és bortermésre próbáltak következtetni.

Úgy tartották, ahogy Márton napján az ereszcsatornák zúgnak, úgy zörögnek majd a prések jövőre. Ahány csepp eső hull a szőlőtőkére, olyan sok szőlő lesz rajta ősszel.

Márton-napi babonák

A jövőt illetően nem csak az időjárás megjóslása lehetséges ezen a napon. Feltehetően népi tapasztalatok alapján egészen abszurd babonák is fonódnak november 11-e köré.

A hiedelem úgy tartja, hogy aki Márton napján spicces lesz a friss bortól, azt elkerüli jövő évben a fej- és gyomorfájdalom, s a közérzete kifogástalan lesz.

A Márton-nap gonoszjáró nap is egyben. Ilyenkor az asszonyoknak tilos dolgozniuk, főképpen mosni és ruhát szárítani, mert az a marhák közt dögvészt okozna.

Arra is figyelmeztet a babona, hogy aki ezen a napon csak répát eszik, ágyba vizelő lesz.

Végül, de nem utolsósorban, aki november 11-én éjjel álmodik, boldog lesz - szól a népi bölcsesség.

Egyéb szokások

Márton napján, ha libát sütöttek, szokás volt küldeni belőle az egyházi méltóságoknak, a papnak is. Ráadásul a küldött rész leggyakrabban az állat hátsó fele volt, ezért ezt el is nevezték püspökfalatnak.

November 11-e volt az ún. parasztújév is. A cselédek ilyenkor kapták meg évi bérüket és hozzá ráadásként egy libát, mert a szárnyasok nyáron felduzzadt hadát a tél beállta előtt meg kellett tizedelni.

Szent Márton a népi szólásokban

Olyan kövér, mint Szent Márton lúdja. (Az elhízott emberekre használták ezt a hasonlatot, mivel a libák is Márton napra érték el a süthető méretet.)

Sok Szent Márton lúdja elkelt azóta. (Régen történt, ami szóba került.)

Aki Márton napján újbort nem iszik, az egész évben szomjazik!

Szent Márton napján, aki nem iszik bort az szamár, aki túl sokat iszik, az kétszeresen az.

A bornak Szent Márton a bírája. (Az őszi időjárás dönti el, hogy milyen minőségű lesz a bor.)

A Pannonhalma melletti Écs falu regulája szerint: Aki Márton-napján libát nem eszik, egész éven át éhezik.

Hasonló Zalalövő tanítása is: Aki Márton napján ludat nem eszik, ehetik az bármit, mégis éhezik.

Manapság egyre több helyen élednek fel a Márton-napi népszokások, főként azok gasztronómiai vonatkozásai, hiszen a vendéglátás az a terület, ahol kiemelt figyelmet kap az újbor és a libalakoma is.