Magazin
Csónakjának motorhibája buktatott le egy holland kábítószer-kereskedőt az Északi-tengeren
Betűméret:             

Motorhiba miatt lettek figyelmesek a holland hatóságok az Északi-tengeren egy motorcsónakra, amelynek vezetőjét most azzal gyanúsítják, hogy 145 kilogramm hasist próbált az országba csempészni tájékoztatott az NL Times című, angol nyelvű holland hírportál vasárnap.

A beszámoló szerint a holland parti őrség szombat este riasztotta a rendőrséget, miután egy motorcsónakra lett figyelmes a tengeren, a szárazföltől mintegy 70 kilométerre.

A csónakot, amely motorhiba miatt vesztegelt az Északi-tengeren, a hatóságok bevontatták Scheveningen kikötőjébe, majd ellenőrizték. A motorcsónakban 13 zsákot találtak, bennük összesen 145 kilogramm hasissal. A kábítószer értéke megközelítőleg 1,5 millió euró.

A kábítószert lefoglalták, a 49 éves amszterdami férfit pedig kábítószer-kereskedelem gyanújával előállították.

A rendőrség vizsgálja a kábítószer eredetét. Információk szerint több bizonyíték utal arra, hogy a hasist egy tengerjáró hajóról rakodták át a motorcsónakba. Kábítószerkereskedők gyakran használják ezt a módszert arra, hogy elkerüljék a lebukást a teherszállító hajók és konténereik ellenőrzésekor a nagyobb kikötőkben, írja az MTI.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy Hollandiából érkező küldeményben 5440 gramm kannabisz-származékot találtak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A NAV azt közölte kedden az MTI-vel, hogy a pénzügyőrök érzékszervi vizsgálatra választottak ki nemzetközi küldeményeket, amikor a...
2025. ÁPRILIS 22.
[ 9:05 ]
A Szent Péter teret az ünnepek alatt díszítő több mint ötvenezer virágot húsvét után egyházi intézményeknek és idősotthonoknak ajándékozzák - nyilatkozta Charles Lansdorp, a Vatikánt színes virágtengerrel beborító holland kertészcsapat vezetője az MTI-nek. Szokásnak számít, hogy az ünnepekre holland kertészek...
2025. ÁPRILIS 21.
[ 7:44 ]
Súlyos közlekedési baleset történt a boszniai Január 9. autópályán, amelyben életét vesztette Srđan Todorović, a boszniai Szerb Köztársaság parlamentjének képviselője, a felesége, valamint egy kiskorú személy. A járműben utazó két másik gyermek megsérült, de nincsenek életveszélyes állapotban – írja az...
2025. ÁPRILIS 19.
[ 18:06 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó