Magazin
Lovagi rangra emelte a brit uralkodó David Beckhamet
Betűméret:             

Lovagi rangra emelte kedden a brit uralkodó a korábbi világsztár labdarúgót, David Beckhamet.

III. Károly király a London nyugati határában emelkedő ősi királyi rezidencián, a windsori kastélyban nyújtotta át az évezredes hagyományokra visszanyúló avatási ceremónia keretében a Sir előnév viselésére jogosító lovagi jelvényt az angol labdarúgás 50 éves egykori kiválóságának, írja az MTI.

Sir David Beckham 115-szörös angol válogatottság és húszévi látványos karrier után 2013-ban vonult vissza a profi futballtól.

Ő az első angol labdarúgó, aki négy ország klubszíneiben is bajnokságokat nyert: a Manchester Unitedben eltöltött évek után a Real Madridnál és az amerikai LA Galaxynál folytatta, majd a Paris Saint-Germain játékosaként fejezte be pályafutását.

Az egykori labdarúgósztár neve többször is felmerült a lovagi címre esélyes kitüntettek között, de eddig mindig lemaradt a listáról. A fogadóirodák 2011-ben is gyakorlatilag biztosra vették, hogy David Beckhamből lovag lesz, mivel kulcsszerepet játszott abban, hogy London elnyerte a 2012-es nyári olimpiai játékok rendezési jogát, de végül abban az évben sem került fel a listára.

III. Károly néhai édesanyja, II. Erzsébet királynő 2003-ban a Brit Birodalom Rendjének tisztje (OBE) címet adományozta Beckhamnek, de ez nem lovagi rang, így nem jogosítja fel viselőjét a Sir előnév használatára.

Keddtől viszont hivatalosan is Sir David Beckhamnek kell szólítani, és így felesége, Victoria Beckham, a popsztárból lett sikeres divattervező – aki saját jogán 2017 óta az OBE cím birtokosa – a lady Beckham megszólításra tarthat igényt.

A királyi elismerések kitüntetettjeinek névsorát évente kétszer, a mindenkori uralkodó hivatalosan júniusban megünnepelt születésnapján, illetve újév előtt hirdetik ki.

Beckham az idei születésnapi listán szerepelt a lovagi rangra emelt kitüntettek névsorában, és a király formálisan kedden avatta a lovagi rend tagjává a volt futballsztárt.

A windsori kastélyban tartott ceremónia után Beckham kijelentette: nem is lehetne büszkébb új lovagi címére, hiszen mindenki tudja róla, hogy milyen hazafias érzelmeket táplál, és mennyire fontos számára a brit monarchia intézménye.

Tovább élnek, akik eljárnak szavazni - illusztráció
2025. NOVEMBER 6.
[ 17:26 ]
Hajnali órákban incidens történt Belgrádban, a Savski venac városrészben lévő rendőrőrs előtt. Egy 24 éves nő késsel rontott rá az egyik rendőrre, aki önvédelemből fegyverét használva megsebesítette a támadót – közölte a Szerbiai RTV. Mindkettőjüket a fővárosi Katonai Orvosi Akadémiára szállították...
2025. NOVEMBER 6.
[ 11:15 ]
A nyerőgépek – vagy ahogy sokan hívják, a slotok – továbbra is a kaszinók fő pénzforrásai, mert a legtöbb hely bevételének oroszlánrészét ezek hozzák. Az iparági statisztikák szerint egy hagyományos kaszinóban a teljes forgalom nagyjából 70%-a a gépekből jön. Nem csoda, hogy ennyire népszerűek: ezek a...
2025. NOVEMBER 5.
[ 22:41 ]
A szabadkai rendőrség elfogta azt a két férfit, akik a gyanú szerint néhány napja két súlyos lopást is elkövettek Csantavéren. A hatóságok közlése szerint a 47 éves R. K. és a 19 éves A. K., mindketten Szabadka környékéről származnak, előbb az utcán odamentek egy 49 éves férfihoz, majd fellökték, és zsebéből...
2025. NOVEMBER 5.
[ 14:26 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó