Szilveszter napja a népi kalendáriumban nem pusztán az év vége volt, hanem átmeneti idő: a régi esztendő lezárása és az új megidézése. A hiedelmek és szokások egyszerre szóltak az emberi sorsról, a házasságról, az állatállományról és a termés bőségéről. Úgy tartották, ilyenkor nyitva áll a jövő, ezért amit ezen az éjszakán tesznek vagy mondanak, annak súlya van az egész következő évre nézve.

A szilveszteri hagyományok különösen a fiatalok számára voltak izgalmasak. A lányok gombócfőzéssel, ólomöntéssel, hallgatózással vagy álomidéző praktikákkal próbálták kifürkészni, ki lesz a jövendőbelijük, mikor mennek férjhez, sőt azt is, hogy gazdag vagy szegény lesz-e a férjük. Ezek a szokások nem csupán babonák voltak: játékos, közösségi formában adtak választ az élet legfontosabb kérdéseire.

Az év utolsó estéje ugyanakkor a hangos, látványos közösségi cselekvések ideje is volt. A zajkeltés – ostorpattogtatás, kolompolás, dudálás, lövöldözés – a gonosz erők elűzését és az új év megtisztítását szolgálta. Ma mindez leginkább petárdákban és trombitákban él tovább, ám eredetileg mágikus, bőségvarázsló jelentéssel bírt.

Jóslások, álmok és titkos üzenetek

Szilveszter estéjén számtalan módon próbálták kifürkészni a jövőt. A házasságjóslás mellett a halál kérdése is megjelent a hiedelmekben: volt, ahol úgy hitték, aki elesik hazafelé a templomból, nem éli meg az évet. Másutt kulcsforgatással számolták ki, hány év van még hátra az életből.

Különleges szerepe volt az álmoknak is. Sok helyen férfiruhát tettek a párna alá, sótlan pogácsát sütöttek böjt után, és azt remélték, hogy álmukban megjelenik az, akivel az új esztendőben összeköti őket a sors. Ezek a szokások egyszerre voltak játékosak és komolyan vett rítusok, amelyek segítettek elviselni a bizonytalanságot.

Az időjárás megfigyelése szintén fontos volt: az északi szél hideg, a déli enyhe telet ígért, a derült szilveszteri nap pedig boldog újévet. Hagymával és fokhagymával is jósoltak: a só elolvadása vagy megmaradása mutatta meg, mely hónapok lesznek csapadékosak vagy szárazak.

Zajcsapás, kántálás és közösségi varázslat

A szilveszteri éjfél leglátványosabb eleme a zajcsapás volt. Erdélyben, a Hajdúságban vagy Moldvában fiatalok és pásztorok járták az utcákat kolompokkal, ostorokkal, dudákkal, miközben énekeltek, rigmusokat mondtak, és adományt kértek. A zaj egyszerre temette az óesztendőt és hívta be az újat.

A kántálás vallásos és világi elemeket egyaránt hordozott. Az „Újesztendő vígságszerző” kezdetű ének országszerte elterjedt, de sok helyen tréfás, olykor fenyegető rigmusokkal egészítették ki: aki adott, áldást kapott, aki nem, arra szitok szállt. A szokás a közösségi összetartozást erősítette, és emlékeztetett arra, hogy az új év sikere közös ügy.

Ma Szilveszter elsősorban a hangos ünneplésről szól, de a zaj mögött ott élnek ezek az ősi jelentések is. Amikor éjfélkor kürtöt fújunk vagy tűzijátékot nézünk, tudtunkon kívül ugyanazt tesszük, mint eleink: elűzzük a rosszat, és reménnyel hívjuk be az új esztendőt.