A 2025-ös év Szerbiában politikai feszültségekkel, társadalmi tiltakozásokkal és a hatalom fokozódó represszív eszközeivel telt. A Deutsche Welle összefoglalója szerint az ország olyan korszakba lépett, amelyet egyes elemzők „kordon demokráciaként” jellemeznek – utalva arra a gyakorlatra, amely során mindenfajta politikai ellenállást vagy polgári megnyilvánulást rendőri erődemonstrációval torol meg az állam.

Az év során zajló diák- és polgári tüntetések, bár kezdetben nagy lendülettel indultak, idővel erejüket vesztették, részben az állami nyomásgyakorlás és a tömeges rendőri jelenlét miatt. A tiltakozásokkal szemben a hatalom rendre pajzsos, tömegoszlatásra felszerelt rendőri egységeket vetett be, nemcsak a fővárosban, hanem vidéki önkormányzatoknál, egyetemeken és választási helyszíneken is – szinte teljesen ellehetetlenítve a társadalmi párbeszédet.

A helyzetet tovább súlyosbítja a rendőrség és egyes lojalista (pl. szurkolói) csoportok közötti együttműködés, amelyek tagjai gyakran vitatható hátterű személyek. Ez felveti a kérdést: hogyan lehet demokratikus eszközökkel fellépni egyre kevésbé demokratikus hatalom ellen?

A fókuszban már most a választások kérdése áll. Bár sokan 2026-ban új választásokra számítanak, annak egyelőre semmi jele, hogy ezek megtartása a korábbiaknál jobb és demokratikusabb körülmények között történne. A közelmúltban lezajlott helyi választások sorozatos visszaélésekkel jártak, a hatalom nyílt manipulációval élt. A legutóbbi napok híre, hogy a tiltakozó diákok aláírásokat kezdtek gyűjteni egy független listához és az előrehozott választások kiírásához.

Dragomir Anđelković politikai elemző szerint a jelenlegi rendszer csak akkor érezne valódi fenyegetést, ha az ellenzék egységes, vezető struktúrát tudna felmutatni. Amennyiben a diákok és a civil társadalom képes lenne közös fellépésre és megszólítani a tágabb ellenzéket, az valódi kihívást jelentene a jelenlegi hatalomnak.

Boško Jakšić külpolitikai kommentátor úgy látja, a hatalom igyekszik időt nyerni, várva, hogy a tiltakozások kifulladjanak. Szerinte ugyanakkor pozitív jelek érkeznek az EU-ból, amely egyre élesebben bírálja Vučić rendszerét, valamint problémák mutatkoznak a szerb kormány viszonyában Moszkva és Washington vonatkozásában is. Úgy véli, a rendszernek egyre kevesebb eszköze van arra, hogy kontrollálja a választásokat, és ha mégis csalásokhoz folyamodnak, az könnyen feszültségekhez vezethet.

Jakšić azt is hangsúlyozza: Vučić számára a 2027-es belgrádi Expo projekt befejezése a legfontosabb cél, amit semmi sem veszélyeztethet. Így elképzelhető, hogy választások csak a projekt után következnek, vagy az Expo érdekeihez igazodnak. Egy jelentős népharag vagy nemzetközi nyomás azonban ezt a tervet is felboríthatja.

Az elemzők szerint a „kordon demokrácia” forgatókönyve – azaz a rendőri jelenléttel elfojtott politikai élet – könnyen elvezethet egy társadalmi „forráspontig”, ha a hatalom nem hajlandó engedményeket tenni. Ez pedig fokozódó elnyomáshoz, vagy akár belső válsághoz vezethet.

A választási siker másik kulcsa az ellenzék egysége. Míg néhány párt támogatja a diáklistát, más szereplők saját utat járnának. A megosztottság – két vagy három ellenzéki tömb fellépése – a hatalom malmára hajtja a vizet, figyelmeztet Jakšić, aki szerint egy széles, egységes ellenzéki blokk jelenthetné az igazi kihívást Vučić számára.

A nemzetközi viszonyokat is befolyásolta a frissen elfogadott amerikai Nyugat-Balkán törvény, amelyben Szerbiát is név szerint említik. Míg a demokratikus közvélemény nagy várakozással tekint az esetleges következményekre – beleértve akár a hatalmi elit egyes tagjainak elszámoltatását is –, Anđelković óvatosságra int. Szerinte a törvény valójában az Egyesült Államoknak Koszovó elismerése melletti elkötelezettségét erősíti, és csak eszközként használja a korrupcióellenes narratívát, hogy nyomást gyakoroljon Vučićra.

Jakšić viszont úgy véli, hogy Vučić saját jelentőségét túlbecsülte a nemzetközi politikában, és az amerikai törvény szövegéből egyértelmű, hogy Washington többé nem számol vele mint megbízható partnerrel. Ha a nyugati támogatás megrendül, és belpolitikai nyomás is nő, az hosszú távon a jelenlegi hatalom gyengüléséhez vezethet.

A kérdés tehát nyitott marad: lesznek-e valódi választások 2026-ban, vagy a kormány továbbra is manipulálja a politikai folyamatokat, miközben kifelé fenntartja a demokratikus látszatot. Az biztos, hogy a következő év Szerbia számára rendkívüli jelentőségű lesz – politikai, társadalmi és nemzetközi szempontból egyaránt.