2025 nem hozott valódi fordulatot a globális rend válságpontjain, inkább végleg lezárta a korábbi illúziókat. A nagyhatalmak, valamint Európa nem megoldásokra, hanem tartós bizonytalanság kezelésére rendezkedtek be. A diplomáciai mozgástér beszűkült, miközben az erőpolitika, az elrettentés és a gazdasági nyomásgyakorlás vált meghatározóvá. Az év az instabilitás, a hatalmi átrendeződések és az egymást átfedő válságok logikája mentén telt.

Az Egyesült Államokban Donald Trump januári visszatérése új irányt szabott a nemzetközi folyamatoknak. Második elnöksége már a kezdetektől érezhető változásokat hozott: a vámháborúk kiterjesztése, a multilaterális intézmények háttérbe szorítása és a befelé forduló külpolitika megrázta a világgazdaságot. Az amerikai vámintézkedések nem pusztán gazdasági eszközzé váltak, hanem politikai fegyverként is működtek, ami komoly bizonytalanságot okozott a globális ellátási láncokban, különösen az autóiparban és az exportorientált ágazatokban.

Európa kezdetben késlekedve reagált, ám 2025 során szemmel látható irányváltás történt. Az Európai Unió nem vált geopolitikai nagyhatalommá, de elkezdett annak megfelelően viselkedni. A védelempolitika, a hadiipar és a határvédelem korábban kényes kérdések voltak, mára költségvetési prioritássá léptek elő. A Rearm Europe, majd később Readiness 2030 néven továbbvitt stratégia azt jelezte, hogy az Unió hosszabb távon is felkészül egy bizonytalanabb, keményebb biztonsági környezetre, különösen az ukrajnai háború árnyékában.

Az ukrajnai konfliktus 2025-ben nem a frontvonalakon dőlt el. A háború megmerevedett, a hangsúly az erőforrások kimerítésére, az ipari kapacitásokra, a drónhadviselésre és a politikai kitartásra helyeződött át. Sem Oroszország, sem Ukrajna nem tudott döntő előnyt kiharcolni. Az alaszkai Trump–Putyin-találkozó jelentős diplomáciai esemény volt, de nem hozott áttörést: a háború lezárása továbbra is nyitott kérdés maradt, miközben Európa számára Ukrajna támogatása egyre inkább intézményi és költségvetési kihívássá vált.

A Közel-Kelet sem nyugodott meg. A júniusi, tizenkét napos iráni–izraeli háború megmutatta, milyen gyorsan eszkalálódhat egy regionális konfliktus, és mennyire törékeny a katonai egyensúly. Bár tűzszünet született, a nukleáris kérdés és a stratégiai bizalmatlanság megmaradt. Gázában ugyan történelmi jelentőségű tűzszünet jött létre, de az év végére világossá vált, hogy a fegyvernyugvás nem jelent tartós politikai rendezést, és az övezet jövője továbbra is bizonytalan.

2025-ben súlyos szimbolikus események is formálták a közérzetet. Ferenc pápa halála korszakhatárt jelentett a katolikus egyházban, az új pápa, XIV. Leó pedig a diplomácia és a párbeszéd megerősítését állította középpontba. Európa sebezhetőségére emlékeztetett az áprilisi dél-európai áramszünet, amely milliókat érintett, majd ősszel drónincidensek sora bénította meg repülőterek és katonai létesítmények működését. Ezek az esetek új szintre emelték a hibrid fenyegetésektől való félelmet.

Az év végére világossá vált: 2025 nem a megoldások éve volt, hanem az alkalmazkodásé. A világrend válságai nem oldódtak meg, de új keretek alakultak ki a kezelésükre. 2026 előtt számos kérdés maradt nyitva, ugyanakkor több térségben is megjelent annak lehetősége, hogy a folyamatos kríziskezelést lassú, tudatosabb stabilizáció váltsa fel.