Február 2-a Gyertyaszentelő Boldogasszony napja. Mint az ünnep neve is elárulja, ilyenkor szoktak gyertyát szenteltetni a katolikus falvakban. A keresztény egyházak jó részében annak az évfordulóját ünneplik, amikor Mária és József - a zsidó előírásoknak megfelelően - elvitte a jeruzsálemi templomba bemutatni az elsőszülött fiút, Jézust.

A napot Szűz Mária megtisztulásának is hívják, hiszen ekkor fejeződött be Jézus szülőanyja számára a gyermekágyas időszak. Ennek leteltével léphetett be Szűz Mária – azaz másik magyar elnevezése szerint Boldogasszony – a szülés után először a templomba.

A szentelt gyertya magát Jézus Krisztust jelképezi. Mint ahogy a gyertya elfogy, miközben világosságot nyújt, úgy Jézus is fölemészti saját magát, hogy másokat szolgálhasson. Ebből ered a gyertyaszentelés hagyománya.

Népi hiedelmek, babonák

Gyertyaszentelő Boldogasszony napjához több, széles körben elterjedt népi hiedelem kapcsolódik. A középkorban ezen a napon először a tüzet áldották meg, ennél gyújtották aztán meg a gyertyát. A szentelt gyertyához számtalan hiedelem fűződött.

A hagyományos, magyar paraszti társadalomban a szentelt gyertya a bölcsőtől a koporsóig elkísérte az embereket. Keresztelésig az újszülött mellett világított, hogy a „pogánykát” ki ne cseréljék a gonosz, rossz szellemek. Amikor a fiatal anya először ment a templomba az ún. egyházkelőre vagy avatásra, szintén szentelt gyertyát vitt a kezében. Gyertyát égettek a súlyos beteg mellett, szentelt gyertyát adtak a haldokló kezébe, „hogy annak fényénél múljon ki a világból”. Szentelt gyertya égett a halott mellett is. Mindenszentek napján és halottak napján, de más nagyobb ünnepeken, húsvétkor és karácsonykor is meggyújtották. Ugyancsak az egész nyelvterületen elterjedt hiedelem volt, hogy vihar, égzengés, villámlás és jégeső ellen szentelt gyertyát kell gyújtani. Valószínűleg hasonló védelmi célzattal falaztak szentelt gyertyát az épülő házba is. A Szeged vidékiek a szentelésről hazatérve a kilincsre is helyeztek egy kis darabot a gyertyából, hogy békesség legyen a házban. A gyümölcsfákat is megveregették a szentelt gyertyával, hogy bőven teremjenek.

A szentelt gyertyát a sublótban, ládafiában tartották, vagy szalaggal átkötve a falra helyezték. Turán például a belüknél összekötött gyertyákat a szentképre akasztották. Az Ipoly vidéki falvakban többnyire három gyertyát szenteltettek meg, a kisebbet égzengéskor, viharkor vették elő, a nagyobbak közül az egyiket a nagybeteg vagy a haldokló kezébe adták.

Ugyancsak általánosan elterjedt időjárás- és termésjósló hiedelmek kapcsolódnak ehhez a naphoz.

Közismert a medvével való jóslás: ha ezen a napon kisüt a nap, és a medve meglátja az árnyékát, akkor visszamegy, és még negyven napig tart a hideg. Ugyancsak ehhez a naphoz kötődik egy másik, kevésbé ismert néphagyomány: "Ha gyertyaszentelőkor énekel a pacsirta, utána még sokáig fog hallgatni".

Általában úgy vélik, hogy ha február 2-án jó idő van, akkor későn tavaszodik. Ellenkező esetben a Mura-vidéken úgy tartották: "Gyertyaszentelőkor, ha esik a hó, fúj a szél, nem tart sokáig a tél".
A Drávaszögben a tél várható hosszára jósoltak oly módon, hogy gyertyát szúrtak a földbe. Amilyen mélyen a sárba lehet a gyertyát dugni, olyan mélyen fog még megfagyni a föld – vélték. Közismert regula: „Ha fénylik gyertyaszentelő, az iziket szedd elő!” – azaz még fűteni kell.

Az időjárással összefüggésben a várható termésre is jósoltak. Például a szlavóniai magyarok ezen a napon esőt vártak a jó termés reményében. Topolyán úgy tartották, hogy minél hosszabb jégcsapok lógnak e napon az ereszről, annál hosszabb kukoricacsövek teremnek majd. Jászdózsán úgy mondták: „Ha gyertyaszentelő fényes, akkor szűk termés lesz!”