Magazin
Megtalálták a nepáli áradásokban eltűnt szerbiai asszonyt
Betűméret:             

Megtalálták Enisa Lekovićot, azt a szerbiai állampolgárt, akinek az augusztus 26-i nepáli katasztrofális áradások után veszett nyoma. A nő biztonságban van, és Katmandu felé tart – erősítette meg kedden lánya, InesTodorović.

Todorović a Trekking in Nepal Facebook-csoportban közölte, hogy fényképet is kapott édesanyjáról, amely igazolja, hogy jól van. Mint írta, nehéz szavakba öntenie, milyen érzéseken ment keresztül az elmúlt napokban. Egyúttal együttérzését fejezte ki azokkal a családokkal, amelyek még mindig hozzátartozóikat keresik, illetve elvesztették szeretteiket a természeti katasztrófában.

Leković neve azon külföldiek listáján szerepelt, akikkel az augusztus 26-i pusztító áradások után megszakadt a kapcsolat. A nepáli hatóságok néhány nappal korábban több mint félezer eltűnt külföldi állampolgár nevét tették közzé.

A Nepált és Kína egyes térségeit sújtó áradások halálos áldozatainak száma időközben legalább 1003-ra emelkedett, és a legfrissebb adatok szerint még 3916 embert tartanak nyilván eltűntként, közöttük 583 külföldi állampolgárt.

Leković megtalálása így jó hír a több napja tartó, rendkívül súlyos katasztrófa közepette.

A belgrádi közlekedési rendőrség 140 ezer dináros pénzbírsággal sújtott egy gépkocsivezetőt agresszív vezetés és több közlekedési szabálysértés miatt. A sofőr vezetés közben mobiltelefont használt, és a biztonsági övet sem kapcsolta be. Az esetről készült felvétel a közösségi médiában is megjelent. A...
2026. OKTÓBER 29.
[ 16:14 ]
Nem mindennapi elismerésben részesült a 21 éves Daniel Jackson, aki néhány évvel ezelőtt önálló államot kiáltott ki a Duna mentén, Szerbia és Horvátország határán. Az ausztrál–brit fiatalember New Yorkban, az ENSZ székházában vehetett át humanitárius díjat az általa alapított Verdis Szabad Köztársaság afrikai...
2026. OKTÓBER 26.
[ 9:22 ]
Ma, október 25-én megkezdődött a téli időszámítás: az órákat hajnali 3 órakor egy órával vissza kellett állítani, hajnali 2 órára. A téli időszámításra minden év októberének utolsó vasárnapján térünk át. A téli időszámítás jövő év március 28-áig tart, amikor elkezdődik a nyári...
2026. OKTÓBER 25.
[ 8:05 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó