Magazin
Elhunyt Vinko Hafner, aki annak idején óva intette Miloševićet

Életének 96. évében Kranjban elhunyt Vinko Hafner szlovén forradalmár, partizán, aki arról vált ismertté, hogy 1988-ban, a Jugoszláv Kommunista Szövetség utolsó kongresszusán, a szószékről Jugoszlávia ellenes tevékenységgel vádolta meg Slobodan Miloševićet, megfenyegette ujjával és azt mondta: “Slobodan elvtárs, jól vigyázzon, milyen úton indul el”, utalva arra, hogy Milošević javaslatai romba döntik a pártot, de Jugoszláviát is.

Hafner azon a kongresszuson a legidősebb szlovén küldött volt, a jelenlegi szlovén elnök, Borut Pahor pedig a legfiatalabb.

Később Hafner azt mondta, nem emlékszik pontosan az incidensre és sajnálja, a szlovén emberek erről jegyezték meg a nevét, s nem egyéb cselekedeteiről, például, hogy míg felelősségteljes tisztséget töltött be, bevezette a földművesek számára is a nyugdíjbiztosítást, tudósít a Hina.

Hafnert a JKSZ emlékezetes 1988-as kongresszusa után nyugdíjazták, s utána már nem is foglalkozott politikával. Politikai karrierje idején hat évet töltött Belgrádban.

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Szívrohamon esett át, de már jobban van Brian May, a világhírű Queen együttes gitárosa. "Sokkoló volt ezt megélni. Azt hittem, egészséges fickó vagyok. Negyven percen át éreztem nagy fájdalmat a mellkasomban, a karjaimban és erősen izzadtam. A csodálatos orvosom személyesen szállított be a kórházba" -...
2020. MÁJUS 25.
[ 12:51 ]
Az Európai Unió szerbiai képviselete pályázatot írt ki, amelynek keretében keresik a koronavírus-járvány 10 hősét. Javasolni lehet minden olyan személyt, aki a járvány idején bármilyen módon megkönnyítette az emberek életét. “A hősök az önkéntesek, a bolti eladók, a szomszédok, a távoktató tanárok, a rendőrök,...
2020. MÁJUS 23.
[ 7:03 ]
Pénteken lett harminc éves a Microsoft legendás játéka, a Pasziánsz. A játék máig a világ egyik legnépszerűbbje, miután a Windows 3.0 óta minden egyes operációs rendszernek része. Harminc évvel ezelőtt azért találták ki, hogy segítsen megtanítani az embereknek, hogyan kell megragadni és húzni elemeket az operációs...
2020. MÁJUS 22.
[ 22:06 ]
Beolvasás folyamatban