Magyarország
A KMKF-ülése zárónyilatkozatot fogadott el: 2020 legyen a nemzeti összetartozás éve!
Betűméret:             

A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) - összhangban Kövér László házelnök javaslatával - felkéri az Országgyűlést és a magyar kormányt, hogy a 2020-as esztendőt nyilvánítsa a nemzeti összetartozás évének - többek között ezt tartalmazza a fórum budapesti plenáris ülésén pénteken elfogadott zárónyilatkozat.

A dokumentumban - amelyet az MTI-hez is eljuttattak - a résztvevők felkérik a kormányt és az Országgyűlést, hozza meg a hatáskörébe tartozó mindazon döntéseket, amelyek lehetővé teszik, hogy a nemzet méltóképpen emlékezhessen a trianoni tragédiára, tiszteleghessen száz év egymást követő magyar nemzedékeinek nemzethűsége előtt annak érdekében, hogy ezen emlékév által is erőt meríthessen önazonossága jövőbeni megőrzéséhez.

A KMKF felkéri az állandó bizottságot, kezdje meg azon előkészületeket, amelyek lehetővé teszik, hogy a 2020-ban esedékes plenáris ülésen - majd azt követően ismétlődően - a fórum elfogadhassa a magyar nemzetrészek önazonossága megőrzésének jogi, politikai és szociológiai környezetét számba vevő jelentését 2019-re - valamint folyamatosan az ezt követő esztendőkre - vonatkozóan.

A dokumentumban rögzítették:

a KMKF tagszervezetei üdvözlik, hogy Magyarország kormánya 2019-et a külhoni magyar gyermekek évének nyilvánította. A fórum a nemzet megmaradása és gyarapodása szempontjából rendkívül fontosnak tartja a magyar kormány által bejelentett, a gyermekvállalást ösztönző családtámogatási intézkedéseket, és kéri a magyar nemzetpolitika illetékeseit, vizsgálják meg a program kiterjesztésének lehetőségét a külhoni magyar közösségekre.

Kitértek arra is: egy erős Kárpát-medencei EP-képviselet napirenden tudja tartani Brüsszelben a Kárpát-medencei magyar közösségek számára fontos témákat. A KMKF egyöntetű támogatásáról biztosítja a Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezés/Minority SafePack elnevezésű európai polgári kezdeményezést, amely a nemzeti kisebbségek védelme európai uniós keretének megteremtését kívánja elősegíteni. A kezdeményezés csakis egy erős Kárpát-medencei magyar összefogással lehet sikeres - írták.

A KMKF elfogadhatatlannak, az európai értékekkel összeegyeztethetetlennek tartja a nemzeti kisebbségek szerzett jogainak korlátozását. Kifejezi, hogy a magyar nemzetrészek szolidaritást vállalnak a jogsértést elszenvedő, anyanyelvéhez és a hosszú hagyományokra visszatekintő anyanyelvű oktatási rendszeréhez ragaszkodó kárpátaljai magyarsággal. Felkéri a magyar kormányt, hogy minden rendelkezésére álló eszközzel lépjen fel a Kárpát-medencei magyarság oktatási és nyelvhasználati jogainak védelmében.

A dokumentum szerint a KMKF megerősíti meggyőződését, hogy a Kárpát-medencei magyar közösségek megmaradásának és gyarapodásának záloga a lehető legszélesebb körű önrendelkezés kivívása.

A fórum örömét fejezi ki, hogy a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében számos településen sikeresen valósultak meg a program céljai, és üdvözli, hogy a program folytatódik. Javasolja a támogatások eredményeinek nyomon követését is.

A KMKF üdvözli Ferenc pápa júniusi csíksomlyói látogatását, amely történelmi esemény lesz nemcsak az erdélyi, hanem a Kárpát-medencei magyarság számára is, és szorgalmazza a csíksomlyói búcsú felvételét az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség listájára. (MTI)

A Fidesz elnöke olyan dokumentumokat tett közzé kedden Facebook-oldalán, amelyek azt bizonyítják, hogy az állampárt megfigyelte őt és a feleségét. Orbán Viktor azt írta, hogy sorkatonai szolgálata első időszaka alatt megpróbálták beszervezni, de azt visszautasította, így a kísérlet sikertelenül...
2026. NOVEMBER 3.
[ 13:24 ]
Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden. Az indoklás szerint december 24-e a magyar társadalomban a karácsonyi ünnepkör szerves része: a családok együttlétének, az ünnepi készülődésnek és a közösségi,...
2026. NOVEMBER 3.
[ 12:19 ]
A Külügyminisztérium bizalomvesztés miatt azonnali hatállyal megszünteti Feledy Botondnak, a Magyar Külügyi Intézet vezérigazgatójának megbízatását - közölte Velkey György László, a tárca parlamenti államtitkára hétfőn este a Facebook-oldalán. Velkey György László tájékoztatása szerint a Külügyminisztérium...
2026. NOVEMBER 3.
[ 7:17 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó