Magyarország
Tíz migránst és egy litván embercsempészt fogtak el Kisszállás térségében

Tíz szír állampolgárt és egy embercsempészt fogtak el a rendőrök szerda délben a Bács-Kiskun megyei Kisszállás térségében - közölte a rendőrség a honlapján.

A rendőrök egy kisteherautót állítottak meg és a sofőrjét igazoltatták; a jármű rakterében tíz, magát szírnek valló külföldit találtak.

A határsértők személyazonosságukat és magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni, ezért meghallgatásuk után a rendőrök visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A litván sofőrrel szemben embercsempészés gyanúja miatt nyomozás indul.

Az embercsempészés alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A bűncselekmény szervezője vagy irányítója tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható - olvasható a police.hu-n.

Öt illegális migránst szállított gépkocsijában egy szerb sofőr

Négymegyés akció keretében – a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztályának információi alapján – a rendőrök az M1-es autópálya 107-es kilométerszelvényében 2020. november 25-én 14 óra 26 perckor ellenőriztek egy szerb honosságú személygépkocsit. A jármű utasterében öt, magát szír állampolgárnak valló férfi utazott. A külföldi utasok magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét, valamint személyazonosságukat hitelt érdemlően igazolni nem tudták, ezért az egyenruhások őket, valamint az autó vezetőjét elfogták, és előállítják a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra.

A rendőrök az illegális migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A gépjármű sofőrjével szemben embercsempészés bűntettének gyanúja miatt indul eljárás.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Húsz határsértőt tartóztattak fel a járőrök

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba húsz migráns Csongrád-Csanád megyében. Az egyenruhások feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérik őket.

A Kiszombor Határrendészeti Kirendeltség és a Magyar Honvédség járőrei 2020. november 25-én 13 óra 50 perckor húsz határsértőt tartóztattak fel Újszentiván külterületén. Ellenőrzésük során a férfiak közül egy szomáliai, tizenkilenc pedig szír állampolgárnak vallotta magát.

A migránsok sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, ezért a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Újabb feltartóztatás Csongrád-Csanád megyében

A csoport jogellenesen jutott be Magyarország területére.

A Szeged Határrendészeti Kirendeltség járőrei 2020. november 25-én 14 órakor 15 határsértőt tartóztattak fel Újszentiván külterületén. Ellenőrzésük során a migránsok szír állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.

A rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz. (police.hu)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Az Európai Bizottság sokadjára hagyja cserben a hagyományos nemzeti kisebbségeket, felháborító hogy a testület nem hajlandó semmilyen nemzeti kisebbségvédelmi jogszabályt alkotni annak ellenére, hogy a Minority Safepack európai kezdeményezést közel másfél millió polgár támogatta - olvasható Gál Kinga a Fidesz-KDNP uniós...
2021. JANUÁR 18.
[ 18:35 ]
Kétszáztizenegy határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök és katonák péntektől vasárnapig - tájékoztatta a magyar Országos Rendőr-főkapitányság az MTI-t. A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint pénteken 67, szombaton 45, vasárnap 67 jogellenesen az ország területén tartózkodó külföldit...
2021. JANUÁR 18.
[ 11:12 ]
Meghalt 68, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 875 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu hétfőn. A kormányzati portálon azt írták: 352 703-ra nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 11 409-re emelkedett, a gyógyultak száma...
2021. JANUÁR 18.
[ 8:52 ]
Beolvasás folyamatban