Magyarország
Merkely: Az a jó vakcina, amit már megkaptunk

Az a legbiztonságosabb és leghatékonyabb vakcina, amit már megkaptunk, ezért alapvetően nem kell különbséget tenni az oltóanyagok között - mondta a Semmelweis Egyetem rektora a közmédiának nyilatkozva vasárnap.

Merkely Béla hangsúlyozta: az oltással járó esetleges oltási reakciók össze sem hasonlíthatók a koronavírus-fertőzés okozta megbetegedés esetleges súlyosságával. Nagyobb, hosszabb idejű immunitást mindenképpen az oltás ad - tette hozzá.

A rektor azt javasolta, hogy mindenki éljen a számára felajánlott oltóanyaggal, hiszen a késlekedéssel megnő az esély arra, hogy elkapjuk a koronavírust. Jelezte, a betegség lefolyása kiszámíthatatlan, és sok fiatalnál is megfigyelhető a betegség súlyos következménye.

Beszámolt arról, hogy az egyetemi oltóponton eddig több mint ötvenezren kapták meg az oltást, és eddig csak egy enyhe lefolyású, anafilaxiához hasonló reakcióval találkoztak, amely nem befolyásolta a páciens életét.

Merkely Béla kiemelte, a járványt mindenképpen az oltások számának növelése fogja megállítani, és véleménye szerint a különböző vírusmutánsok kialakulásának is ez fog gátat vetni. Ez a vírus "nem fog velünk maradni", de ez rajtunk is múlik - mondta.

A rektor azzal, hogy az orosz Szputnyik V vakcinát adatta be magának, demonstrálni szerette volna az oltás biztonságosságát és hatékonyságát is, és az oltóanyag kiváló eredményeket mutatott a klinikai vizsgálatokban.

"Meg kell mutatni, hogy mi, orvosok is támogatjuk, és magunk számára is biztonságosnak tartjuk ezt az oltást" - fogalmazott.

Mint mondta, érzékeli azokat a dilemmákat, amelyek a lakosságban felmerülnek a különböző oltóanyagok kapcsán, de úgy véli, ezeknek a vitáknak elébe kell menni. Örömmel tapasztalja, hogy mióta őt az orosz oltóanyaggal beoltották, megnőtt a lakosság bizalma ezen oltás iránt is.

A fertőzés elől nem tudunk elbújni, előbb-utóbb mindenki át fog esni a vírusfertőzésen, és ezt csak az oltások felvételével tudjuk megakadályozni, hiszen ez a védekezési forma a legegyszerűbb, legbiztonságosabb és leghatékonyabb módszer - emelte ki. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A kormány 1,5 milliárd forintos támogatásával folytatódnak a fejlesztések a Szerb Országos Önkormányzat által fenntartott szegedi oktatási intézményekben - jelentette be a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán a Tisza-parti városban. Soltész Miklós a sajtótájékoztatón...
2021. FEBRUÁR 24.
[ 13:02 ]
Felszálló szakaszban van a harmadik hullám Magyarországon, ezt igazolják a járványügyi adatok is - közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján. Müller Cecília ismertetése szerint az elmúlt 24 órában 2855-tel nőtt a...
2021. FEBRUÁR 24.
[ 12:57 ]
Idén eddig 13 900 határsértőt fogtak el Magyarország szerb, román és horvát határszakaszán és 161 ember ellen indult büntetőeljárás embercsempészet miatt - közölte a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerdán az M1 aktuális csatornán. Bakondi György hozzátette: kiugróan magas, 100-250 a naponta...
2021. FEBRUÁR 24.
[ 10:27 ]
Beolvasás folyamatban