Magyarország
Potápi Árpád: A Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkája jelentősen hozzájárult az eredményekhez
Betűméret:             

A Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkája jelentősen hozzájárult a nemzetpolitikai államtitkárság eredményeihez - erről a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára beszélt szerda este Budapesten, az intézet fennállásának 10. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen.

Potápi Árpád a rendezvényen, amelynek megtartását tavaly a pandémia miatt kellett elhalasztani, kiemelte: a kutatóintézetnek is köszönhető, hogy az államtitkárság szinte minden területen naprakész információkkal rendelkezik.

Az intézet munkatársai a Kárpát-medencei óvodafelújítások kapcsán kimutatták, hogy a Felvidéken nőtt a magyar óvodások és kisiskolások száma, de hasznos kutatásokkal járultak hozzá a szlovákiai önkormányzati választásokon induló magyar párt tevékenységével vagy a szerbiai választásokkal kapcsolatos kérdésekhez is - mondta az államtitkár.

Hozzátette: az intézet meg tudta szólítani a határon túli és a magyarországi közvéleményt, illetve a fiatalokat is.

"Mindannyian büszkék lehetünk a munkájukra" - közölte Potápi Árpád.

Kántor Zoltán, a 2011-ben létrejött Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója hangsúlyozta, fontos a 12 éve szilárd alapokon nyugvó nemzetpolitikai stratégia folyamatossága, s annak kialakításában az intézet is részt vehetett.

Az intézet feladata a külhoni magyar közösségek megerősítése, olyan tudományos munkát végez, amely a gyakorlatban is jól hasznosítható. Tudomány, politika és közigazgatás együttműködése valósul meg a területen. Az intézet kutatta az oktatás, a család és a diaszpóra kérdéseit, több mint félszáz kiadványban és száz rendezvényen mutatta be eredményeit - ismertette az igazgató.

Kántor Zoltán hangsúlyozta továbbá az intézet, az államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. együttműködésének fontosságát. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Honvédelmi Minisztérium (HM) vizsgálata megállapította, hogy Ruszin-Szendi Romulusz, a Tisza Párt szakértője még vezérkari főnökként folytatott hivatalos tárgyalásain szisztematikusan eltért a magyar kormány hivatalos, háborúellenes álláspontjától, és Ukrajna-barát, háborúpárti narratívát képviselt - tájékoztatta...
2025. MÁJUS 8.
[ 20:17 ]
Az európai integráció olyan szakaszába érkezett, amikor létre kell hozni a tagállami szuverenitásvédelmi rendszer érdemi eszközrendszerét - mondta az európai uniós ügyekért felelős miniszter a Szabad Európa Intézet Szuverenitásindex ´25 című szakmai bemutatóján csütörtökön Budapesten. Bóka János európai...
2025. MÁJUS 8.
[ 15:20 ]
A békéhez erő kell - kommentálta a honvédelmi miniszter csütörtökön a Tisza Párt elnöke által közzétett hangfelvételt. Magyar Péter csütörtök reggel a közösségi oldalán tett közzé egy két évvel ezelőtti felvételt, amelyen Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter egyebek mellett arról beszél: "az...
2025. MÁJUS 8.
[ 14:56 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó