Magyarország
Karácsony Gergely: Megnyertük egyszer, másodszor és pénteken megnyertük harmadszor is
Betűméret:             

Három a magyar igazság: megnyertük egyszer, megnyertük másodszor és pénteken megnyertük harmadszor is - írta a főpolgármester pénteken a Facebook-oldalán, miután a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöke a testület pénteki ülésén bejelentette, hogy a szavazatok újraszámlálása után Karácsony Gergely nyerte a főpolgármester-választást.

Karácsony Gergely úgy fogalmazott a közösségi oldalán, hogy nincs már mit újraszámoltatni, és ebben egy jó dolog biztosan van, hogy "nekem okom és módom van újra azt mondani: köszönöm, Budapest!".

Úgy folytatta, hogy öt éven át próbálták eltaposni "a város büntetésével, titkosszolgálati eszközökkel gyártott kompromatokkal, politikai megrendelésre végzett házkutatásokkal, a választási rendszer hegesztésével, kétjelöltes visszaléptetős játszmázással, politikai komisszár alkotmánybírákkal". "Nem sikerült, a fővárosiak átláttak az ármányon" - közölte.

"Nekem most azzal van dolgom, hogy folytassam annak a programnak a végrehajtását, amire megtisztelő felhatalmazást kaptam a budapestiektől. Több zöld, több gondoskodás, jobb egészség a budapestieknek, az elmúlt 30 év legnagyobb lakhatási programja, utcák és terek zöldítése, a klímaválság kezelése, a közösségi közlekedés és a közszolgáltatások további fejlesztése, ez a dolog. Bármi is történt az elmúlt hetekben, én ahhoz tartom magam, amit sokszor mondtam már: velem csak az nem tud együttműködni, aki nem akar" - fogalmazott a főpolgármester.

Jelezte, hogy a következő hetekben sok egyeztetés következik az új közgyűlés előkészítése érdekében, hogy közösen jövőt adjanak Budapestnek, mert Budapest köztársaság, "és biztos, hogy az is marad", írja az MTI.

Karácsony Gergely (Párbeszéd-Zöldek-DK-MSZP) 371 538 szavazatot, Vitézy Dávid (Vitézy Dáviddal Budapestért-LMP-Zöldek) 371 245 szavazatot kapott, a két jelölt közötti különbség 293 szavazat.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Honvédelmi Minisztérium (HM) vizsgálata megállapította, hogy Ruszin-Szendi Romulusz, a Tisza Párt szakértője még vezérkari főnökként folytatott hivatalos tárgyalásain szisztematikusan eltért a magyar kormány hivatalos, háborúellenes álláspontjától, és Ukrajna-barát, háborúpárti narratívát képviselt - tájékoztatta...
2025. MÁJUS 8.
[ 20:17 ]
Az európai integráció olyan szakaszába érkezett, amikor létre kell hozni a tagállami szuverenitásvédelmi rendszer érdemi eszközrendszerét - mondta az európai uniós ügyekért felelős miniszter a Szabad Európa Intézet Szuverenitásindex ´25 című szakmai bemutatóján csütörtökön Budapesten. Bóka János európai...
2025. MÁJUS 8.
[ 15:20 ]
A békéhez erő kell - kommentálta a honvédelmi miniszter csütörtökön a Tisza Párt elnöke által közzétett hangfelvételt. Magyar Péter csütörtök reggel a közösségi oldalán tett közzé egy két évvel ezelőtti felvételt, amelyen Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter egyebek mellett arról beszél: "az...
2025. MÁJUS 8.
[ 14:56 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó