Magyarország
Orbán Viktor: A választás tétje a biztonság és a jövő iránya (Frissítve)
Betűméret:             

Valójában az a választás áll előttünk, hogy ki alakítson kormányt: Zelenszkij vagy én. Ebből a kettőből azt javaslom, hogy inkább engem válasszanak – mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke pénteken Székesfehérváron, a kormánypártok választási nagygyűlésén.

Orbán Viktor felidézte: 2022-ben azt vállalták, hogy Magyarországot kívül tartják a háborún, és ezt be is tartották. Figyelmeztetett azonban arra, hogy a háborúnak még nincs vége. Noha az amerikaiak már átálltak a béke oldalára, Európa továbbra is folytatni akarja a háborút. Ha nem figyelünk oda, beránt bennünket is a háború; ennek a választásnak ez az első és legfontosabb tétje – emelte ki, ígéretet téve arra, hogy ha megkapják a bizalmat, nem engedik, hogy Magyarországot belevigyék a háborúba. Hozzátette: a háború pénzről is szól, ennek a választásnak az is tétje, megengedjük-e, hogy kizsebeljék a magyarokat. Három csapdát is felállítottak, amelyeken keresztül elvihetik a magyarok pénzét.

Az első csapda szerinte az, hogy rákényszerítik Magyarországot Ukrajna háborújának finanszírozására. Mint mondta, jelenleg is napirenden van egy 90 milliárd eurós hitelszerződés, valamint egy 800 milliárd és egy 700 milliárd dolláros csomag.

Ha olyan kormánya lesz Magyarországnak, amely a magyarok helyett az ukránok érdekeit képviseli, akkor az ország pénzét Ukrajnába viszik – tette hozzá.

A második csapdaként azt jelölte meg, hogy le akarják választani Magyarországot az orosz energiáról. Emlékeztetett: a magyarok átlagosan évi 250 ezer forintot, míg a lengyelek egymillió forintot fizetnek a rezsiért.

Ha nincs orosz energia, nekünk is ennyit kell fizetni; ezért zárta le Zelenszkij az olajvezetéket, abban reménykedve, hogy Magyarországon gazdasági káosz alakul ki, így jöhet egy ukránbarát kormány, és többet már nem is kell megnyitni a Barátság vezetéket – fogalmazott.

Orbán Viktor kitért a magyarok kizsebelésének harmadik módjára is. Felidézte: kormánya 2010-től máig 15 ezer milliárd forintot vett el a bankoktól, a nagy energiacégektől és a multiktól; ebből finanszírozzák a 13. és a 14. havi nyugdíjat, a családtámogatást és a fiataloknak nyújtott támogatásokat.

Nem véletlen – mondta –, hogy ellenfeleik árnyékkormányában ott ülnek a nagybankok és a nagy energiacégek képviselői, akiknek egyetlen tervük, hogy a következő években visszavegyék a pénzüket.

Elmondása szerint az emberek igazságtalannak érzik ezt a négy évet; ennyi munkával ugyanis kétszer-háromszor messzebbre kellett volna jutni, de a háború blokkolja az európai és benne a magyar gazdaságot.

Ezért – tette hozzá – jó ok van megbecsülni mindazt, amit minden nehézség ellenére elértek: továbbra is teljes foglalkoztatás van, egy százalékos növekedés mellett idén 11 százalékos minimálbér-emelés történt, miközben Magyarország világrekordot állított fel a családtámogatásban.

A kormány – hangsúlyozta – nem magyarázkodott, nem a magyarokra hárította a válság terheit, hanem kitartott, és egyetlen fontos célját sem adta fel.

Kiemelte: számukra a családok a legfontosabbak, ezért a családvédelem középpontjában az édesanyák és a gyermekek állnak. Felidézte: tizenhat évvel ezelőtt kezdtek bele abba, hogy olyan Magyarországot építsenek, ahol a gyermeket vállalók legalább olyan színvonalon élhetnek, mint azok, akik nem vállalnak gyermeket.

Büszkeségének adott hangot amiatt is, hogy a háború árnyéka ellenére sem adták fel a teljes foglalkoztatás célját. Magyarország – fogalmazott – olyan ország, ahol aki dolgozni akar, az dolgozhat; ebben szerepe van a roma közösség munkavállalásának is.

A kampány tanulságaként azt emelte ki: dühre, haragra és gyűlöletre nem lehet országot, politikát vagy nemzetet építeni. Reményét fejezte ki, hogy ezt a vasárnapi választási eredmény is igazolja.

Emlékeztetett arra is, hogy a Fidesz már 2022-ben is a szeretet és az összefogás erejében hitt, és ezt ma is így látják, szemben azokkal, akik szerinte gyűlöletre próbálnak politikát építeni.

A kormányfő úgy fogalmazott: a legjobb reményekkel várja a vasárnapi választást. Hozzátette, bár egy választás kimenetele sosem biztos, meggyőződése, hogy a magyar emberek a biztonságra fognak szavazni.

Az Alföldön ismert dalt idézve úgy zárta beszédét: lefelé folyik a Tisza, nem folyik az többé vissza, hát legyen így.

Végül megjegyezte: természetes, ha valaki új pártot alapít vagy miniszterelnök szeretne lenni, de mindennek megvan a maga ideje. Vannak időszakok, amikor a változtatás a fontos, és vannak nehéz idők, amikor a biztonság az elsődleges szempont.

Most – mondta – ilyen időket élünk, és szerinte egyedül a Fidesz és a KDNP jelenti a biztos választást. Arra kérte a résztvevőket, hogy vasárnap szavazzanak a biztonságra, és a kampány hátralévő napjaiban mindenki hozzon el mindenkit. (MTI)

Budapest 04. számú egyéni választókerületében adta le szavazatát Orbán Viktor. A kormányfő a szavazás után újságírók kérdéseire válaszolt, ahol beszélt a kampány legfelemelőbb pillanatairól, üzent azoknak, akik még nem szavaztak, és kijelentette, hogy győzni jött. Már Orbán Viktor is szavazott, a miniszterelnök a...
2026. ÁPRILIS 12.
[ 9:28 ]
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) napközben hét alkalommal ad tájékoztatást a részvételről: 7, 9, 11, 13, 15, 17 órakor, valamint 18:30-kor. A választásra jogosultak 3,46 százaléka, 260 556 szavazó járult az urnákhoz a vasárnapi országgyűlési választáson reggel 7 óráig a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai...
2026. ÁPRILIS 12.
[ 9:17 ]
Sorsdöntő választás a mai, a valaha volt parlamenti választások közül ennek a legnagyobb a tétje - mondta a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap Dunakeszin, miután kora reggel leadta szavazatát. Szijjártó Péter arról beszélt, hogy a mostani választásokon a magyar emberek dönthetnek arról, hogy Magyarország...
2026. ÁPRILIS 12.
[ 8:54 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó