Magyarország
Aranykonvoj: Gyanúsítottként hallgatták ki a Terrorelhárítási Központ volt vezetőjét (Frissítve)
Betűméret:             

Gyanúsítottként hallgatta ki az úgynevezett aranykonvoj ügyben Hajdu János volt rendőr altábornagyot, a Terrorelhárítási Központ (TEK) volt vezetőjét jogellenes fogvatartás bűntette miatt indult nyomozás keretében a Fővárosi Nyomozó Ügyészség - tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn az MTI-t.

A megalapozott gyanú szerint a TEK főigazgatója 2026. március 4-én eligazítást tartott - a Nemzeti Adó- és Vámhivatal felkérése alapján - az úgynevezett aranykonvoj ügy műveleti feladataiban résztvevő vezetőknek. Meghatározta, hogy az Ausztriából Magyarországon keresztül Ukrajnába tartó, nagy mennyiségben amerikai dollár- valamint euróbankjegyeket, továbbá befektetési aranytömböket szállító gépjárműveket meg kell állítani és fel kell tartóztatni.

A főigazgató azt az utasítást adta, hogy az ukrán állampolgárokat bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt kell elfogni, és bilincs, valamint látást akadályozó textília alkalmazásával elő kell állítani - idézték fel az MTI híre szerint.

A nyomozó ügyészség a TEK főigazgatójával 7 rendbeli, a sértett sanyargatásával elkövetett jogellenes fogvatartás bűntettének gyanúját közölte. Hajdu János panasszal élt a gyanúsítás ellen, nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését és vallomást tett. A gyanúsított szabadlábon védekezik - olvasható a közleményben.

Orbán reagálása: Ezért kitüntetés járna, nem zaklatás

Elindult a tiszás politikai leszámolás, írja Orbán Viktor Facebook-bejegyzésében reagálva a történtekre. Felidézi, a miniszterelnök utasítására eljárást indítottak Hajdu János tábornok, a TEK korábbi parancsnoka ellen.

A háború kitörése óta Ukrajnába és Ukrajnából több ezer milliárd forint értékű valuta és arany áramlott keresztül az ukrán titkosszolgálat és az ukrán katonák közreműködésével Magyarországon. A magyar hatóságok ennek véget vetettek, és a TEK közreműködésével elfogtak egy ukrán szállítmányt. Minden rendes országban ezért kitüntetés és elismerés járna, Magyarországon hatósági zaklatás.

A mostani magyar kormány az ukránok érdekében jár el.

Az Operaház elé meghirdetett gyülekező után elindult a 31. Budapest Pride Közösségi Fesztivál keretében rendezett felvonulás a fővárosban szombat délután, írja az MTI. A menetet tizenhat, hangszórókkal megrakott zenés teherautó vezeti fel, amelyek platóján a demonstráció résztvevői táncolnak, a vonulók pedig a többi...
2026. JÚNIUS 27.
[ 17:15 ]
A kormány döntése alapján hivatalosan is kezdeményeztük a Budapest-Belgrád vasútvonal beruházással kapcsolatos titkosítás feloldását - írta közösségi oldalán szombaton a közlekedési és beruházási miniszter azzal kapcsolatban, hogy előző nap találkozott a Kínai Népköztársaság budapesti nagykövetével. Vitézy...
2026. JÚNIUS 27.
[ 11:10 ]
Minden hivatásos szolgáljon becsülettel, tisztességgel, a törvény, valamint a hazánk iránti hűséggel - mondta a miniszterelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tisztavató ünnepségén szombaton Budapesten. Magyar Péter a Ludovika előtti téren tartott ünnepségen beszédében azt kérte a végzett hallgatóktól, legyen...
2026. JÚNIUS 27.
[ 9:36 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó