A korrupciónak nincs olyan szintje, amit elfogadunk és megengedünk, zéró tolerancia van – hangoztatta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter egy, a közösségi oldalán szombaton megjelent felvételen, amely a Vasúttörténeti Parkban készült. Mint egy megelőző Facebook-bejegyzéséből kiderül, a tárcavezető a minisztérium állománygyűlésén 1700 kollégájához beszélt.
Vitézy Dávid úgy fogalmazott: jelentős átalakulás zajlik a magyar közigazgatásban, 1990 óta talán a legnagyobb, és ennek az első hullámait látjuk, érzékeljük. Az a céljuk, hogy megváltoztassanak bizonyos, a közigazgatásban berögzült reflexeket; azt szeretnék elérni, hogy szakmai alapokon álló, a közérdek által vezérelt minisztériumi működés legyen – mondta.
Hozzátette: „Pontosan tudjuk, hogy a kormányzati döntéshozatalban azért nagyon gyakran más szempontok is megjelentek, itt azonban a korrupciónak nincsen olyan szintje, amit elfogadunk és megengedünk, zéró tolerancia van ezzel szemben.”
A miniszter azt kérte kollégáitól, hogy ha bárki még azt tapasztalja, hogy valamilyen módon a múltból ilyen típusú működés maradt fenn, akkor azt bátran tegye szóvá, és jelentse be.
Hozzáfűzte: céljuk, hogy ezt a típusú működést – amely sok ágazatra jellemző volt, és véleménye szerint az állami beruházások sem jelentettek kivételt – megváltoztassák.
Vitézy Dávid szerint nemcsak azért kell változtatni, mert a választók nagyon világosan erre szavaztak április 12-én, hanem azért is, mert Magyarország az elmúlt néhány évben fejlettségi csapdába került.
A csehek és a lengyelek „elhagynak bennünket”, az európai felzárkózás pedig, amelyben húsz évvel ezelőtt még sokan bíztak, néhány éve megtorpant.
Ebből csak akkor lehet kitörni, ha a piaci mechanizmusokat, a gazdaság megtisztítását, a valós teljesítmények elismerését és a tisztességes versenyt sikerül visszaállítani a magyar gazdaság működésébe – jelentette ki Vitézy Dávid. (MTI)



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár

