Magyarország
Átépítik a Hercegszántó és Béreg közötti közúti határátkelőt
Betűméret:             

Döntött a kormány a Hercegszántó - Bački Breg (Béreg) közúti határátkelő teljes átépítésének megindításáról, a következő hetekben a Közlekedési és Beruházási Minisztérium kiírja a közbeszerzést az építkezésre - tudatta a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.

Vitézy Dávid azt írta, hogy a fejlesztés után a határátkelő a nehézteherforgalom előtt is megnyílik és folyamatos, 24 órás nyitvatartással működhet. Külön teherautó- és buszsávok, bővített személyautós kapacitás, 40-42 férőhelyes kamionparkoló, valamint gyalogos és kerékpáros átkelési lehetőség is épül.

A magyar-szerb határon a nemzetközi teherforgalom jelenleg csak Röszkénél és Tompánál tud Szerbiába jutni. Röszkén csúcsidőben naponta 30-40 ezer jármű halad át, rendszeresek a több kilométeres torlódások. A hercegszántói határkelő a személyforgalom számára is szűkös kapacitású - írta.

Hozzátette, hogy a beruházásról az Orbán-kormány már évekkel ezelőtt döntött, forrást azonban nem biztosítottak ahhoz. A tervek és a szükséges engedélyek azonban már rendelkezésre állnak.

A miniszter kitért arra is, hogy a határállomás bővítése és fejlesztése hosszabb távon tehermentesíti Röszkét, az M5-ös autópályát és az M0-s autóút déli szektorát, valamint jobb kapcsolatot teremt Dél-Magyarország és Vajdaság között. A hercegszántói határállomásról a Mohácsi hídon át elérhető lesz az M6-os autópálya is a Szerbia felől belépő forgalomnak.

Kiemelte, hogy Szerbia nem az Európai Unió tagja, de ha azzá is válik, sokáig a schengeni övezeten kívül lesz, így a határállomás "önmagában jelentős kapacitáskorlátot jelent". Ennek fényében nem indokolt azon a tengelyen a 2x2 sáv kialakítása - jegyezte meg.

Mint írta, a korábbi tanulmányok, amelyek leírták, hogy 2050-ig sem indokolt a Mohácsi híd és a kapcsolódó alföldi úthálózat 2x2 sávos kialakítása, figyelembe vették a szerbiai fejlesztéseket és a határállomás fejlesztését.

Éppen ezért döntött a Kormány arról, hogy "ahol még lehet korrigálni a műszaki tartalmat, az 51-es út és Mohács között, visszatervezi 2x1 sávra a forgalmi rendet, az így megspórolt forrásokat pedig más fejlesztésekre, útfelúíjtásokra vagy épp a határállomás fejlesztésére fordítja" - olvasható a miniszter bejegyzésében.

Ismét valamennyi magyar egyetem hallgatói számára elérhető lesz az Erasmus-program – jelentette be pénteken Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter. Közlése szerint a magyar kormány augusztus végéig megtette az ehhez szükséges lépéseket. A korlátozással érintett 21 magyar egyetem már rendelkezik érvényes...
2026. SZEPTEMBER 4.
[ 12:46 ]
Kormányhatározatban rendelték el a Duna alacsony vízállása miatt a Paksi Atomerőműnél kialakult helyzethez vezető mulasztások átfogó és teljes körű felülvizsgálatát. A Magyar Közlönyben csütörtök este megjelent kormányhatározat szerint a Duna alacsony vízállásából következően a Paksi Atomerőműnél kialakult...
2026. SZEPTEMBER 4.
[ 7:58 ]
A szociális dolgozók kétlépcsős béremeléséről, a megváltozott munkaképességűek ellátásának 10 százalékos növeléséről, a javítóintézetek fejlesztéséről és a gyermekvédelmi rendszerbe való visszakerüléséről, valamint egy új környezetvédelmi szuperhatóság létrehozásáról és a dohány- és a...
2026. SZEPTEMBER 3.
[ 19:11 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó