Ismét valamennyi magyar egyetem hallgatói számára elérhető lesz az Erasmus-program – jelentette be pénteken Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter. Közlése szerint a magyar kormány augusztus végéig megtette az ehhez szükséges lépéseket.
A korlátozással érintett 21 magyar egyetem már rendelkezik érvényes Erasmus-mobilitási pályázattal a 2026/2027-es tanévre. Ez azt jelenti, hogy ezeknek az intézményeknek a hallgatói előtt is újra megnyílhat a lehetőség arra, hogy az Erasmus keretében külföldi egyetemeken tanuljanak. Lannert Judit hangsúlyozta: a magyar fiatalok és kutatók helye az európai tudományos és felsőoktatási életben van, közölte az MTI.
Az Európai Unió Tanácsa 2022-ben döntött úgy, hogy az alapítványi fenntartásba került magyar felsőoktatási intézmények összeférhetetlenségi és átláthatósági problémák miatt nem köthetnek új Erasmus-szerződéseket. Emiatt az érintett egyetemek hallgatói a 2024/2025-ös tanévtől már nem vehettek részt az uniós mobilitási programban.
Az Erasmus 1998 óta működik Magyarországon, és azóta mintegy 300 ezren vettek részt benne. Az érintett hallgatók külföldi tanulmányainak támogatására az előző kormány 2024-ben létrehozta az állami finanszírozású Pannónia Ösztöndíjprogramot, amelyben az év eleji adatok szerint eddig több mint 12 ezren vettek részt.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár

