Magyarország
Orbán Anita: Közvetlen magyar érdek a Nyugat-Balkán stabilitása és európai integrációja
Betűméret:             

Közvetlen magyar érdeknek nevezte a Nyugat-Balkán stabilitását és európai integrációját Orbán Anita hétfőn.

A külügyminiszter a Facebook-oldalán olvasható bejegyzésben ezt azzal indokolta, hogy "a térség földrajzilag közel van hozzánk, gazdasági, közlekedési, energetikai és emberi kapcsolatok kötnek össze bennünket". Ezt képviselte korábban is, és ezt viszik tovább most az ENSZ-héten - tette hozzá.

Kitért rá, hogy Montenegró és Albánia "halad előre", a többi nyugat-balkáni ország csatlakozási folyamatát is tovább kell mozdítani, érdemalapon. Magyar szakértők már mind a hat országban segítik az uniós felkészülést, a Külügyminisztériumban különmegbízott dolgozik a Nyugat-Balkán ügyein - mutatott rá.

Utalt rá, hogy a Nyugat-Balkán Barátai csoport júliusi, Rómában tartott ülésére még megfigyelőként érkeztek, két hónap alatt eljutottak oda, hogy hétfőn, New Yorkban már tagként ültek az asztalnál. "Magyarország tagént alakítja a közös munkát" - hangoztatta.

Orbán Anita jelezte, novemberben Athénban folytatják a munkát, és felajánlotta, hogy 2027-ben Magyarország adjon otthont a csoport következő találkozójának.

A külügyminiszter egy korábbi bejegyzésében arról írt, hogy hétfőn kezdődik az ENSZ közgyűlésének magas szintű hete. Néhány napra New York válik a világ diplomáciai központjává, hiszen állam- és kormányfők, külügyminiszterek és nemzetközi szervezetek vezetői érkeznek a városba - jegyezte meg.

Felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország számára ez koncentrált lehetőség, hiszen egyetlen hét alatt európai, ázsiai, afrikai, közel-keleti és latin-amerikai partnerekkel tudnak tárgyalni.

"Nemsokára Baka András elnök úr is csatlakozik hozzánk, addig pedig a delegáció vezetésének megtisztelő feladata az enyém" - írta Orbán Anita.

A Terror Háza Múzeum mellett álltak ki a felszólalók a budapesti intézmény elé meghirdetett vasárnapi demonstráción. A tiltakozást azután hirdették meg, hogy Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter elrendelte az intézmény átmeneti bezárását, valamint szakmai és működési...
2026. SZEPTEMBER 20.
[ 18:23 ]
Pécsen folytatta őszi országjárását Magyar Péter miniszterelnök, aki szombaton a baranyai vármegyeszékhely 48-as terén beszélt az önkormányzatok helyzetéről, a megyei közigazgatás átalakításáról, az autópályák állami átvételéről és egy október 23-i rendezvény lehetőségéről is. Magyar Péter felidézte, hogy...
2026. SZEPTEMBER 19.
[ 19:40 ]
Húszezer forintos támogatást biztosít a magyar kormány a legfeljebb 110 kilowatt teljesítményű, kizárólag dízelüzemű személygépkocsit használó magánszemélyeknek. A támogatás részletszabályai péntek este jelentek meg a Magyar Közlönyben. A Magyar Államkincstár az összeget négy részletben folyósítja: szeptember...
2026. SZEPTEMBER 19.
[ 12:24 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó