Elment Lazukics Anna is. Fotók közé zárta az életét és munkáját, így hát ha valakiről elmondható, hogy életének és munkájának nyoma megmarad, róla elmondható. Itt maradnak ezek a lényegretörő, sokszor lecsupaszított, csak a kivárt pillanatra fókuszáló fekete-fehér fotók, amelyek többnyire egy kemény és nyers életről tudósítanak, annak minden fájdalmával, szépségével és örömével együtt.

Lazukics, lánykori nevén Hemm Anna 1937-ben született Újvidéken. A Wikipédia róla szóló szerb nyelvű szócikke szerint ő volt az első női fotóriporter az egykori Jugoszláviában. Pedig nem is fotósnak készült, hanem szabónak és varrónőnek a kúlai iparos iskolában. Miután befejezte a középiskolát, visszatért Újvidékre és beiratkozott a magyar nyelvű tanítóképzőbe. Fotóval a múlt század ötvenes éveiben kezdett foglalkozni és 1959-től már hivatásos fotóriporterként tartják számon, egészen 1990-es nyugdíjba vonulásáig, ami azt jelentette, hogy a napi taposómalmot otthagyta ugyan, de a fotózással nem hagyott fel, hatalmas gyűjteményét rendezgette, kiállításokon szerepelt, zsürizett.

1959-től a Magyar Szónál dolgozott, előbb újságíróként, majd fotóriporterként is, hogy végül mégis csak ez utóbbinál kössön ki. 1970 és 1974 között a Képes Ifjúságnak is dolgozott, majd visszatért a Magyar Szóhoz, ahol nyugdíjba vonulásáig maradt.

Az újságba, általában megrendelésre készült képek mellett Lazukics Anna művészfotókat is készített. Önálló kiállításaiból 19 volt, de több mint 300 közös kiállításon szerepeltek munkái itthon és külföldön. Az a fotós volt, aki rutinból nem készített fotót. A leghétköznapibb, legbanálisabb, megrendelésre készített fényképen is megpróbálta megtalálni az egyedit, azt, ami tükrözi őt is és a világot is. Az ilyen fotósok és újságírók tették egykoron naggyá a Magyar Szót.

Lazukics Anna nem csak fotóriporterként volt aktív, tevékenyen részt vett az egykori „Népi Technika” mozgalomban is, népszerűsítette a fotózást, biztatta, tanította a fiatalokat a fotózás rejtelmeire.

2015-ben jelent meg a fotóiból válogató Fotó című kötet, ami az egyik legszebb Vajdaságban megjelent könyv lett. Anna fotói több mint 3000 dokumentált filmtekercsből, gondos válogatás révén sorakoznak a könyvben. „Értékes hagyaték arról az időről, amelyet elveszítettünk, átlépve a 21. század küszöbét.

Anna egyszer azt mondta, hogy azon töprengve, vajon ki fog emlékezni rá, végül rájött, hogy az életben azt csinálta, amit szeret, és ez nagy elégtétel. Ezek a fotók – és a szerző egész személyisége – bizonyíték arra, hogy ha az ember olyan szakmát választ, amit szeret, életében nem dolgozik egyetlen napot sem”,

írta a kötet előszavában Dušan Živkić, a Vajdasági Fotó-, Film- és Videoszövetség elnöke.